Gedeon napja van. | 2024.03.28

Amerikai védelmi miniszter: még nincs döntés az iráni atomalku felmondásáról 

2018-04-26 19:58:00

"Még nincs döntés az iráni atomalku felmondásáról" - hangsúlyozta James Mattis védelmi miniszter a szenátus fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának csütörtöki meghallgatásán.

    "Még nem született döntés arról, hogy sikerül-e megfelelőképpen megjavítanunk ezt a megállapodást, vagy az elnök úgy dönt, hogy az Egyesült Államok kivonul abból " - fogalmazott a tárcavezető. 
    James Mattis hangsúlyozta: az Egyesült Államok az európai szövetségeseivel együtt dolgozik azon, hogy megvizsgálják, javítható-e megállapodás. Kifejtette, hogy az amerikai kormányzat álláspontja szerint a 2015-ben megkötött egyezmény "tökéletlen fegyverkorlátozási megállapodás" volt, amelyet szerinte szinte úgy írtak meg, hogy "feltételezték, Irán csalni fog". 
     Leszögezte: jelenleg arra kell összpontosítani, hogy mi a közel-keleti térség stabilitása megteremtésének érdeke és mit jelent az iráni fenyegetés. 
    A miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy az iráni atomalku esetleges felmondása nem befolyásolja majd az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokat. 
    A meghallgatáson James Mattis kitért a szíriai helyzetre is. Mint fogalmazott: "valószínűleg sajnálná", ha Szíriában nem maradna amerikai csapatkontingens, hiszen ezzel biztosítani lehetne, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ne éledhessen újra.     A Szíriából történő esetleges kivonulást a helyi körülmények alakulásától tette függővé. "Meg kell teremtenünk és ki kell képeznünk a helyi erőket arra, hogy képesek legyenek megakadályozni az Iszlám Állam újraéledését" - hangsúlyozta. Mattis megerősítette, hogy az elkövetkező napokban az Iszlám Állam elleni harc "megélénkülésére" lehet számítani Szíria keleti vidékein, a terrorszervezet "kalifátusának" még megmaradt részein.