Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szakértő: nem látni, hogyan javulhatna Oroszország és a Nyugat kapcsolata

2018-04-18 09:25:00

Az elmúlt három-négy évben mélyponton voltak Oroszország és a Nyugat kapcsolatai, és nem látszik, hogyan javulhatna a viszony - mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Bendarzsevszkij Anton Oroszország-szakértő.

    Moszkvában Donald Trump hivatalba lépésétől várták a kapcsolatok javulását, ám az új amerikai elnök működése idején az Egyesült Államok fegyvereket adott el Ukrajnának, keményen lépett fel Szíriában és további, újfajta szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben - idézte fel.
    Ez utóbbiakkal kapcsolatban arról beszélt a szakértő: míg korábban személyek, jellemzően politikusok addig most cégek és vezetőik ellen vezetnek be korlátozásokat, példaként hozva fel a világ alumíniumforgalmának 8-9 százalékát adó, jelentős amerikai exportot bonyolító Ruszal elleni intézkedéseket.
    Bendarzsevszkij Anton a szíriai helyzettel kapcsolatban arról beszélt: mind a Nyugat, mind Oroszország nehéz helyzetben van, hiszen előbbi favoritja a több száz csoportból álló ellenzék, amelynek egyetlen közös célja az Aszad-rezsim megdöntése, utóbbi pedig olyan elitre tett, amely nem akarja a hatalom közelébe engedni az ellenzéket.