Auguszta napja van. | 2024.03.29

Konferencia: a gazdaság sikere, a migrációs helyzet és az ellenzék széthúzása támogatta a Fidesz győzelmét

2018-04-10 15:29:00

A  gazdaság sikere, a migrációs helyzet és az ellenzék széthúzása támogatta a Fidesz győzelmét - hangsúlyozták a Danube Institute keddi panelbeszélgetésének résztvevői.

    Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója arról beszélt: maguk is meglepődtek azon, hogy - bár a korábbi közvélemény-kutatások is ezt ígérték - a Fidesz kétharmadot szerzett, "a saját közvélemény-kutatásunknak sem hittünk", mondta.
    Szerinte a várakozások és az eredmény közötti különbség egyik oka az a médiaburok, amely a részvételi arány és az elégedetlenség növelésével próbálkozott, miközben a többség úgy látja, hogy a következő nemzedéknek az övénél jobb élete lesz, jelenleg pedig Kelet-Európában jóval optimistább a közhangulat, mint a kontinens nyugati felén
    Megjegyezte, miután Botka László lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, már nem volt idő felépíteni valakit, március 15. pedig azt mutatta, hogy az ellenzék nem tud élni a mozgósítás, az elégedetlenek utcára vitelének eszközével.
    Boris Kálnoky, a Die Welt tudósítója szerint maguk a Fidesz-vezetők sem számítottak ilyen arányú győzelemre, megjegyezve, Orbán Viktor miniszterelnöknek egyetlen ígéretet sem kellett tennie a kampány során.
    Hangsúlyozta, hogy míg Nyugat-Európában kikezdte a középosztályt ezen keresztül pedig a kétpártrendszereket a gazdasági válság, Magyarországon éppen ezt a réteget erősítette meg az utóbbi évek fejlődése.
    Mint mondta, a magyar miniszterelnök az országa és a visegrádi államok felértékelését célzó "emancipációs stratégia bajnoka", ugyanakkor Budapest kapcsolatai "nem olyan jók" a berlini szövetségi kormánnyal, szemben a gazdaság szereplőivel vagy az egyes tartományok vezetésével.