Gedeon napja van. | 2024.03.28

Semjén: a keresztény civilizáció védelme a tét

2018-04-08 13:39:00

A keresztény civilizációnk védelme a mostani választás tétje - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke vasárnap délelőtt újságíróknak. 

    A politikus feleségével és édesanyjával érkezett szavazatát leadni a főváros II. kerületében található II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba. Megjegyezte: a keresztény civilizációnak azok is részesei, akik nem templomba járó emberek, nem tartják magukat vallásosnak. Ez a kultúra és civilizáció mindannyiunk közös öröksége - fűzte hozzá. 
    Szerinte ennek védelméről szól a mostani szavazás. Ha van olyan ember, akinek mindegy, hogy a müezzin szól vagy a déli harangszó, az ő esetében megérti, ha nem megy el választani, ugyanakkor annak, akinek nem mindegy, el kell mennie voksolni, lelkiismereti okokból is - fogalmazott Semjén Zsolt. 
    A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes köszönetét fejezte ki a határon túli magyaroknak, akik - mint mondta - sokkal nagyobb számban regisztráltak, mint négy évvel ezelőtt. 
    Kiemelte: megrendítő az a nemzethűség, ahogy Trianon után, most már száz éve kitartanak magyarságuk mellett, minden üldöztetés, megaláztatás ellenére.
    A történelmi igazság állt helyre azzal, hogy ők is megkaphatták a magyar állampolgárságot. Ők soha nem hagyták el a hazájukat, a határokat húzták át a fejük felett - mondta Semjén Zsolt, aki szerint ma az egyetlen lehetséges válasz Trianonra az állampolgárság. Egy magyarság van, egy magyar nemzet és egyfajta állampolgárság - összegzett a miniszterelnök-helyettes.