Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: az autóipar a magyar gazdaság zászlóshajója

2018-03-29 19:40:00

A magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amely tavaly már nyolcezermilliárd forint termelési értéket állított elő, napjaikban 175 ezer embert foglalkoztat - mondta Szijjártó Péter csütörtökön Békéscsabán, a Csaba Metál Zrt. új üzemcsarnokának avatásán.

    A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazat továbbra is dinamikusan bővül, már az idei év eddigi adatai is 10 százalékos emelkedést mutatnak.
    A miniszter felavatta a nagy nyomáson előállított alumínium autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Csaba Metál új békéscsabai gyártócsarnokát és jelképesen a szeghalmit is. Az összesen 5,7 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint kormányzati támogatásban részesült a cég.
    Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Csaba Metál további 3,7 milliárd forintos fejlesztést tervez, amelyhez várhatóan újabb 1,3 milliárd forintos támogatásban részesülhet.
    A zrt. békéscsabai telephelyén 4000 négyzetméteres, a szeghalmi gyártóbázison pedig 3500 négyzetméteres gyártócsarnok épült, valamint számtalan ipari robottal és fémmegmunkáló berendezéssel bővült a nagynyomáson alumínium alkatrészeket gyártó társaság. A beruházással 165 új munkahely jött létre.
    A miniszter szerint immár a magyar érdekeltségű cégek is képesek helytállni a világpiacon, ezt példázza, hogy a Csaba Metál Zrt, alkatrészei megtalálhatók például a Jaguár, az Audi, a Mercedes típusú autókban is.
    A miniszter Majoros Bélával, a társaság tulajdonos vezérigazgatójával megállapodott abban is, hogy 77. -ként a Csaba Metál Zrt. is csatlakozik a kormányzat stratégiai partnereinek sorába.
    Majoros Béla felidézte, hogy 25 éves múltra visszatekintő cégében az intenzív fejlesztés időszaka 2010-ben kezdődött, az akkori 4,7 milliárd forintról az idén közel 18 milliárd forintra nő az árbevételük, dolgozóik száma 467-ről 980-ra emelkedett.
    Vantara Gyula, Békéscsaba és környékének országgyűlési képviselője (Fidesz) példaértékűnek nevezte a cég töretlen növekedését. Mint mondta, a társaság már nem csak békéscsabai, de regionális szinten is meghatározó vállalattá vált.
    Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere (független) a Csaba Metál Zrt. és a kormány kiváló együttműködését méltatta, és mint mondta, hasonlóan jól együttműködik a városi önkormányzat és a kormány is. 
    Hangsúlyozta: Békéscsaba fejlesztésére a kormány az átlagosnál jobban odafigyel hiszen a Modern városok program keretében már épül az M44-es gyorsforgalmi út, de napirenden van a békéscsabai repülőtér bővítése, valamint a vasútállomáson egy konténer terminál megépítése is.
    A Csaba Metál Zrt. értékesítési nettó árbevétele 2017-ben meghaladta a 15,2 milliárd forintot, 2018-ra 17,9 milliárd forintot terveznek. A tavalyi adózott eredmény 1,592 milliárd forintot ért el, az idei terv pedig 2,246 milliárd forint.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó