Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kóser logisztikai központ épül a fényeslitkei ipari parkban

2018-03-29 15:30:00

Európai kóser logisztikai központot épít az Agro Rehab Nonprofit Kft. a fényeslitkei ipari parkban. A mintegy egymilliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község határában.

    Szabó György, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a cég kisvárdai gazdaságában állítják elő a kóser piac számára ritka terményeket - elsősorban brokkolit és karfiolt - , és ezeket az élelmiszereket szeretnék a most épülő logisztikai központ segítségével értékesíteni.
    A tervek szerint ez év végétől működő központ remélhetőleg hídként fog funkcionálni az európai, az izraeli és az amerikai kóserélelmiszer-piac ellátásában - fogalmazott az ügyvezető igazgató. Szavai szerint a hatezer négyzetméter alapterületű központ körülbelül négyezer raklap tárolására lesz alkalmas, magában foglal majd egy háromezer raklap kapacitású szárazáruraktárt, valamint a fagyasztott és hűtött termékek raktárát.
    Az európai országokban, főleg Antwerpen, Párizs és London irányába kezdik majd meg a kóser élelmiszerek értékesítését - tette hozzá Szabó György.
    Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette, a kóser logisztikai központon kívül hamarosan egy világítástechnikai eszközöket gyártó- és összeszerelő üzem is megépül a fényeslitkei ipari parkban.
    Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára arról beszélt, hogy az elmúlt években Magyarországot sikerült felhelyezni a kóserélelmiszer-piac térképére, amely mintegy 20 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le az egész világon.
    A nyilvános cégadatok szerint az Agro Rehab Kft. 2016-ban 17,8 millió forintos nettó árbevétel mellett mintegy 97 millió forint veszteséget realizált.