Gedeon napja van. | 2024.03.28

Czibere: az egyik legfontosabb állomásához érkezett a gyermekvédelem megújulása

2018-03-26 15:45:00

Megkezdődött az állami gondozott gyermekek korszerű körülmények közé helyezését célzó program utolsó fejezete, amellyel az egyik legfontosabb állomásához érkezett a magyarországi gyermekvédelem megújulása - mondta Czibere Károly hétfőn Somogyváron.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a településen és a szomszédos Öreglakon épülő lakásotthonok bokrétaünnepségén azt mondta: az úgynevezett gyermekvédelmi kiváltásra szánt 6 milliárd forintnak köszönhetően 2019 végére, 2020 elejére elérhető, hogy ne legyenek nagy, korszerűtlen, kollégiumszerű gyermekotthonok Magyarországon.
    Kiemelt feladat a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak megbecsülése is, a továbbképzésüket nyolcmilliárd, a vezetőképzést kétmilliárd, a lelki egészségüket, a kiégés megelőzését egymilliárd forintos program szolgálja - tette hozzá.
    A kormány idén döntött arról, hogy a gyermekvédelem erősítése érdekében másodfokon 16 százalékkal növelik a gyámügyi ügyintézők, ezen kívül 30 százalékkal a gyerekjogi képviselők, 10 százalékkal a gyerekvédelmi szakértői bizottságok tagjainak számát, továbbá 30 százalékkal több lesz a speciális szükségletű gyermekeknek rendelkezésre álló férőhely - közölte.
    Czibere Károly úgy vélte, mindebből látszik, hogy a kormány elkötelezett a gyermekvédelem rendszerének megújításában, amelynek feltétele a fizikai infrastruktúra korszerűsítése és a humán erőforrás képzése, megbecsülése mellett a gyermekeknek otthont, menedéket kínáló helyi közösség is.
    Szeretnénk, ha a gyermekvédelem megújítása a valódi élet esélyét kínálná a gyerekeknek, akiket, felszámolva a Kádár-rendszer gyakorlatát, nem tüntetnek el a szemünk elől nagy intézményekben, hanem visszahívnak saját közösségeikbe - fogalmazott az államtitkár. Megítélése szerint így tud egy település és egész Magyarország is befogadóvá válni.
    Móring József Attila, a térség - tisztségéért az áprilisi választásokon újrainduló - kereszténydemokrata országgyűlési képviselője közölte: korábban maga is dolgozott gyermekfelügyelőként, pontosan tudja, mekkora változást jelent a gyermekek számára, ha nem zsúfolt helyiségekben, hanem a számukra valódi otthont adó lakásokban lakhatnak.
    Az, hogy a somogyvári lakásotthonok a központban, az egykori önkormányzati hivatal helyén épülnek, jelzi, azokat Somogyvár a részének tekinti - mondta.
    A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Ablak a világra elnevezésű, mintegy félmilliárd forintos projektje keretében épülő, kétszer tizenkét férőhelyes öreglaki és négyszer tíz férőhelyes somogyvári lakásotthon annak a 64, családból kiemelt gyereknek az ellátásához biztosít majd korszerű feltételeket, akik jelenleg a leromlott állagú, nem az elhelyezésükre épült öreglaki kastélyban élnek.
    A régi épület fenntartása költséges, rekonstrukciója százmilliós nagyságrendű összegbe kerülne.