Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó Péter: Ukrajna nem mentesülhet kötelezettségeinek teljesítése alól

2018-03-19 16:30:00

Az, hogy egy olyan ország, mint Ukrajna, geopolitikailag fontos pozícióban van, nem jelenti azt, hogy mentesülne a nemzetközi jogszabályok betartása alól, sem pedig azon kötelezettsége alól, hogy megvédje az ország területén élő kisebbségeket - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az európai uniós tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.

    A külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az unió illetékeseinek és a NATO főtitkárának nemrégiben írt levelében hangsúlyozta: Magyarország szívesen visszatér Ukrajnát támogató álláspontjához, amennyiben Kijev jogi garanciát ad arra, hogy 2023-ig nem léptetik hatályba az oktatási törvényt, valamint tartalmi módosítást is végrehajtanak azon.
    Leszögezte: Ukrajnának garantálnia kell, hogy a kisebbségek jogait sértő jogszabályt semmilyen formában sem vezetik be az adott időpontig. Ezen időszak alatt pedig megtartják a szükséges konzultációkat a magyar közösséggel, valamint csak azt hajtják végre, amiről a megbeszélések alatt megegyeztek. Minderre ráadásul jogi garanciára van szükség, mert a szóbeli garanciák ellenére az ígéretek eddig rendre az ellenkezőjére fordultak - húzta alá a miniszter.
    Magyarország és az Európai Unió azt várja Ukrajnától, hogy hajtsa végre a Velencei Bizottság ajánlásait, konzultáljon a nemzeti közösségekkel, és vegye komolyan a már létező jogok elvételének tilalmát. El kell tehát kezdeni a konzultációkat a magyar nemzeti közösséggel, az ukrán oktatási törvény végrehajtását pedig fel kell függeszteni - emelte ki.
    Szijjártó Péter a kisebbségi nyelvtörvénnyel kapcsolatban kijelentette: elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi 10-ről 33 százalékra emelnék a nemzeti közösség arányát a kisebbségi nyelvhasználat engedélyezéséhez.
    Mint elmondta, a tanácskozáson aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az ukrán hadsereg egy zászlóaljnyi - mintegy nyolcszáz és ezer közötti - katonát kíván áttelepíteni keletről a három NATO-tagállam közelében fekvő Beregszászra, egy olyan városba, ahol a legnagyobb a magyarság aránya. Hozzátette, ennél még nyugtalanítóbb az ukrán honvédelmi minisztérium indoklása, amely szerint a lépésre Ukrajna területi integritásával szembeni fenyegetések miatt van szükség. Ez azt jelenti, hogy Kijevben fenyegető tényezőként tekintenek a magyar nemzeti közösségre, amely felháborító, ezért Magyarország a leghatározottabban visszautasítja azt - jelentette ki.
    A külgazdasági és külügyminiszter arra is emlékeztetett, hogy Magyarország - Lengyelország és Szlovákia mellett - azon uniós országok közé tartozik, amelyek az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz vitáját követően gázt szállítanak Ukrajnába.
    "Amikor szolidaritásról beszélünk, ezeket a tetteket is figyelembe kell venni, nemcsak más jól hangzó nyilatkozatokat" - fogalmazott a miniszter.
    A tanácsülésen felidézte azt is, hogy Ukrajna két érzékeny célkitűzésének - a vízumliberalizációnak és az EU-Ukrajna társulási megállapodásnak - a leghangosabb támogatója Magyarország volt. Ukrajna vonatkozásában Magyarországnak nincs más eszköze, mint Kijev nemzetközi, európai és euroatlanti törekvéseinek blokkolása - mondta. Ennek értelmében Magyarország nem támogatja az áprilisra tervezett EU-Ukrajna védelmi miniszteri találkozó, valamint a nyári időszakra tervezett NATO-Ukrajna csúcstalálkozó megtartását sem. Magyarország csak az említett követelmények és nemzetközi kötelezettségek betartása mellett támogatja azokat - közölte.
    Mint elmondta, a tanácsülésen arra kérte az uniós tárcavezetőket, hogy ne tekintsenek félre akkor, amikor Ukrajna nemzetközi jogsértéseket követ el, hanem tegyék világossá, hogy az európai integrációs úton való előrehaladásnak és támogatásnak előfeltétele a nemzetközi jogszabályok betartása - közölte Szijjártó Péter.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó