Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: igaz-e, hogy Czeglédy a DK és az MSZP megbízásából támogatta Kész Zoltán kampányát?

2018-03-07 14:20:00

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől és a szocialista párt vezetésétől arra, igaz-e, hogy Czeglédy Csaba a DK és az MSZP megbízásából szervezte és finanszírozta Kész Zoltán független országgyűlési képviselő korábbi kampányát - közölte Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

    A költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba, "az MSZP és a DK közös titkos pénztárnoka" korábban részt vett Kész Zoltán veszprémi választási kampányában, szervezte azt, és erős a gyanú, hogy finanszírozta is - mondta Budai Gyula.
    Úgy fogalmazott: a börtönben ülő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, aki "ellopta a diákok pénzét", "bűnszervezetén" keresztül nemcsak politikai kampánymegrendeléseket teljesített az MSZP-nek és a DK-nak, hanem "önmagukat függetlennek hazudó jelöltek kampányának a finanszírozásában is részt vett". Budai Gyula szerint ezt abból az "elcsalt" több mint 6 milliárd forintból tette, amit nem fizetett be a költségvetésbe.
    "Ez a magyarázata, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP összezár Czeglédy mögött, és ez a magyarázata, hogy ki akarták hozni őt a börtönből" - mondta a Fidesz képviselője.
    Hozzátette, decemberben egy parlamenti igazságügyi bizottsági ülésen már kérdezte az ügyben Kész Zoltánt, de semmilyen konkrét választ nem kapott tőle.
    A kormánypárti politikus végül felmutatott egy fotót, amelyen elmondása szerint az látható, hogy a 2015-ös veszprémi időközi parlamenti választás napján Kész Zoltán - aki végül megnyerte a szavazást - és Czeglédy Csaba egy veszprémi étteremben ebédel.
    Az országgyűlési választási jelölt- és listaállítással kapcsolatos esetleges visszaéléseket firtató kérdésre Budai Gyula azt válaszolta: ha egy leadott listán az ajánlók nem létező emberek, azt először a Nemzeti Választási Bizottságnak, majd ha bűncselekményre okot adó körülmény áll fenn, a rendőrségnek kell megvizsgálnia.
    Az Elios-ügyet vizsgáló ellenzéki bizottság ülését érintő felvetésre a képviselő úgy reagált: az Elios-ügy egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel ezzel akar beavatkozni a magyar választásba.
    Budai Gyula több kérdést is kapott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bécsben készült Facebook-videójával kapcsolatban. Ezeket azzal hárította el, hogy nem látta a videót, és nem ő szerkeszti Lázár János közösségi oldalát.