Emma napja van. | 2024.04.19

Terrorcselekménynek minősítette az ügyészség a KMKSZ-székház elleni pokolgépes támadást

2018-03-06 15:59:00

Terrorcselekménynek minősítette a Kárpátalja megyei ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadást, amelynek egyik feltételezett elkövetőjét, egy hivatásos katonát kedden Ungváron 60 napra előzetes letartóztatásba helyezett az ungvári városi-járási bíróság.

    Az ügyről a sajtónak nyilatkozó Viktoria Popovics ügyészségi szóvivő közölte, a KMKSZ-székház elleni támadással azért foglalkozik az ungvári városi-járási bíróság, mert ennek a testületnek az illetékességi körébe tartozik a város területén elkövetett bűncselekmények vizsgálata. Hozzátette, a bíróság kedden dönt a robbantásos támadás két kropivnickiji illetőségű feltételezett elkövetőjének előzetes letartóztatásáról - adták hírül kárpátaljai ukrán hírportálok.
    A szóvivő azt is elmondta, hogy az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indítványozza óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésük lehetősége nélkül. Jelezte, hogy az eljárást idegen vagyontárgy megsemmisítése és megrongálása címén indították, ehhez társította hétfőn az ügyészség a terrorcselekmény elkövetésének ügyét. Közlése szerint folyik a nyomozás és a gyanúsítottakat kihallgatása. A hatóságok egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, milyen indokból robbantottak a KMKSZ székházánál - mondta.
    A Cserkasziban élő feltételezett robbantót hétfőn szállították Ungvárra, az ügyészség vele szemben is előzetes letartóztatást indítványozott.
    A KMKSZ-székház ellen február 27-én elkövetett támadás három feltételezett elkövetőjét vasárnap vették őrizetbe az ukrán rendőrség munkatársai. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó