Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kelemen Hunor: Románia száz év alatt sem tudta áttörni a Kárpátokat 

2018-03-03 18:30:00

Kelemen Hunor szerint Románia száz év alatt sem tudta áttörni Kárpátokat, nem tudta Erdélyt autópályákkal összekötni a többi román tartománnyal.

    A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy rögtönzött sajtótájékoztatón beszélt erről szombaton a szövetség kis parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülése után. 
    Kelemen Hunor aggasztónak találja, hogy a román politikai elitnek 11 évvel az EU-csatlakozás után nincsen közös országprojektje, jövőképe, és a román politikusok egymással hadakoznak a jövő építése helyett. Elmondta: az RMDSZ felajánlotta, hogy kész párbeszédet folytatni a román pártokkal a közös jövőről. Azt is hozzátette azonban, hogy be kell tartani azokat az ígéreteket, amelyeket az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó, száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésen a románok a magyaroknak tettek.
    "Senkitől semmit nem akarunk elvenni. (...) A szabadság osztható, nem lesz kevesebb azoknak, akik másnak is adnak belőle" - fogalmazott a politikus. 
    Az országgyűlési választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ arra kéri a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Hozzátette: a magyarországi pártok részéről nem érkezett semmilyen kérés a szövetség felé. Úgy vélte, nagy meglepetésre nem kell számítani az erdélyi magyarok voksai tekintetében.
    Az RMDSZ elnöke ugyanakkor kijelentette, teljesen elhibázottnak tartja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke erdélyi kampányútra érkezett. 
    A politikus elismételte: Románia nem modellértékű ország a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében. Ezt alátámasztja az Európa Tanács szakértői testületének legfrissebb jelentése is. 
    Kelemen Hunor élesen bírálta a román külügyminisztériumot azért a válaszért, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltak teljesítését ellenőrző szakértői bizottság jelentésére adott. Úgy vélte: a román állam ahelyett, hogy elgondolkodott volna a szakértők által jelzett gondokon és megpróbálná megoldani ezeket, kioktató módon válaszolt az észrevételekre. 
    Megemlítette: a román külügyminisztérium által megfogalmazott válaszban Székelyföldet következetesen kis betűvel írják. "Ez nagy arroganciára, intoleranciára és butaságra világít rá" - fogalmazott. Reményét fejezte ki, hogy a román válasz csupán a külügyminisztérium véleménye, amely nem tükrözi a teljes román politikai elit álláspontját. 
    Az SZKT marosvásárhelyi ülésén 23 személyt tüntettek ki az RMDSZ által 16 évvel ezelőtt alapított Ezüstfenyő díjjal.