Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több városban tartottak előre meghirdetett gyászmenetet a meggyilkolt újságíró és élettársa emlékére

2018-03-03 10:48:00

Több szlovákiai városban  tartottak előre  meghirdetett gyászmeneteket a meggyilkolt újságíró és élettársa emlékére pénteken. A pozsonyi felvonuláson, amely a legnagyobb volt, több ezren vettek részt.

    A meggyilkolt újságíró két ismerőse által bejelentett és különböző  szervezetek által is támogatott pozsonyi rendezvény résztvevői az óvárosi Hviezdoslav téren gyülekeztek, majd a város központján át a kormánypalota elé vonultak. Az apolitikusnak meghirdetett gyászmeneten döntő többségében főiskolás korú fiatalok vettek részt, néhányan transzparenseket vittek, ezek közül többnek a szövege az olasz maffiával hozta összefüggésbe a szlovák miniszterelnököt és a kormányt, utalva a meggyilkolt újságíró utolsó cikkére, amelyben Kuciak a kalábriai ndrangheta maffiához állítólag közel álló személyek feltételezett szlovákiai politikai kötődéseiről írt.
     A rendezvény hivatalos része a kormánypalota előtt a rendkívüli hidegben mintegy fél óráig tartott. Felszólalt és a tragédia áldozatai előtti főhajtásra  szólított fel  Andrej Kiska államfő, továbbá több, elsősorban liberális pozsonyi lapot képviselő  újságíró, akik a "demokrácia fenyegetettségére" és a "korrupcióra"  figyelmeztettek. 
    Pénteken az utcán kívül a politika színpadán is tovább folytatódott az a hatóságok szerinti "nyomásgyakorlás", amelyet  a  vélhetően tényfeltáró munkájával összefüggésben meggyilkolt újságíró halála után indított meg Robert Fico kormánya ellen annak politikai ellenzéke. Richard Sulík, a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) az elnöke állítólagos "állami maffiakapcsolatokra" hivatkozva pénteken a kormánykoalícióból való kilépésre szólította fel a koalíció több politikusát.   Párttársa, Lucia Nicholson pedig az olasz maffiához állítólag közel álló személyek támogatásával vádolta meg a földművelésügyi minisztert, Gabriela Matecnát.
    Bár a Fico kormány parlamenti ellenzéke és a szlovákiai sajtó továbbra is egyértelműen az úgynevezett "olasz szálat" - vagyis a kalábriai 'ndrangheta maffiához állítólag közel álló, Szlovákiában letelepedett személyek tevékenységét -  véli Kuciak és barátnője meggyilkolásának  hátterében,  az utóbbi két napban eltérő vélemények is napvilágot láttak. Az első ilyen vélemény Radovan Brániké volt, aki a téma szakértőjeként az aktuality.cz hírportálnak azt mondta: meggyőződése, hogy nincs összefüggés az olasz maffia ügye és Kuciak meggyilkolása között. Bránik ezt az állítását azzal indokolta, hogy a Ján Kuciak utolsó - halála után megjelentetett - írásában szereplő adatok egy része már évek óta ismert volt, s ezért nem látja értelmét, hogy valaki emiatt rendelt volna meg egy "drága és logisztikailag igényes gyilkosságot",  ráadásul úgy, hogy közben még egy ember meghaljon.
    Az újságíró meggyilkolásának lehetséges indítékaival kapcsolatban a fősodrú szlovákiai sajtóban állítottaktól eltérő véleményt fogalmazott meg pénteken a hlavnespravy.sk szlovák konzervatív hírportál által idézett biztonsági elemző, Milan Zitny is, aki azt mondta: bár jelenleg még nem bizonyított, hogy "kinek használt" Kuciak meggyilkolása, az biztos, hogy - mint  fogalmazott -  a tragédiát az ellenzék maximálisan kihasználja arra célra, hogy megdöntse a kormányt és előrehozott választásokat írasson ki. Zitny szerint emiatt nem zárható ki,  hogy a gyilkosság hátterében az állam destabilizálását célzó érdek állt. 
    Az ügyről hasonlóképpen vélekedett Igor Cibula a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt igazgatója is, aki azt mondta: Ján Kuciak meggyilkolása nem csak a szlovákiai tényfeltáró újságírással, hanem a kormánnyal szembeni merénylet is volt.