Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: 2010 óta megduplázódott az ápolók átlagkeresete

2018-02-28 18:51:00

A Fidesz szerint 2010 óta megduplázódott az ápolók átlagkeresete, és a 2018-as költségvetésben 546 milliárd forinttal többet fordít a kormány egészségügyre, mint a baloldal az általa utoljára benyújtott költségvetésben.

    A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, független országgyűlési képviselő azt mondta, egészségügyi vészhelyzet van Magyarországon, a szakdolgozókat meg kell becsülni, bérüket azonnal emelni kell 50 százalékkal, mert "a béremelésnek hazudott alamizsna" 100-200, jó esetben 900 forintos béremelést jelentett a szakdolgozóknál.
    A Fidesz erre reagálva közölte: Szabó Tímea hazugságai helyett az igazság az, hogy több lépcsőben 53 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére és 2016 és 2019 között összesen 65 százalékkal nő. Példaként említették, hogy 2010-ben egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettséggel rendelkező, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 172 ezer forint volt, ma ez 343 ezer forint. 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettségű E2 fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete 159 ezer forint volt, ma 309 ezer forint. 
    Hangsúlyozták emellett, hogy nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban, vagy a mostani béremeléssel ne nőtt volna a bére. Megjegyezték, hogy a szakorvosok bére az elmúlt két évben 207 ezer forinttal nőtt.