Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kósa Lajos: nem az utolsó aranyat nyertük

2018-02-27 13:39:00

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke szerint egy hatalmas csapat hosszú éveken át tartó kitartó munkája kellett ahhoz, hogy Magyarország a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó révén Phjongcshangban megszerezze története első téli olimpiai aranyérmét.

    "Megmutattuk, hogy ha a 2-es portástól a miniszterelnökig összefogunk valamiért, akkor meg tudjuk csinálni" - mondta Kósa Lajos az M1 aktuális csatornán kedden. Hozzátette, ezért a sikerért gyakorlatilag 2012 óta dolgoztak, s külön kiemelte "a világklasszis edzői stábot", köztük a kínai Li Nát, valamint "a világ legjobb jégmágusát", a csapat korcsolyaélezőjét, a dél-koreai Dzse Szu Csunt.
    Kósa Lajos megjegyezte, nem csak a sporteredményekben fejlődtek, elég csak arra gondolni, hogy Kövér Balázs olimpiai döntőben volt vezetőbíró a short trackeseknél, míg Pádár Beáta a nemzetközi bírói testületben foglal helyet.
    Leszögezte: a férfi váltó sikere mellett nem szabad megfeledkezni a nőkről sem, akik a B döntőben a világcsúcson belüli idővel lettek másodikak a hollandok mögött, s összesítésben végül a negyedik helyen végeztek.
    Hozzátette: ebben a fiatal csapatban még benne van egy-két olimpia, s úgy fogalmazott: most megnyertük az első aranyat, de nem az utolsót.
    Arról, hogy a jövő generációjának mit jelenthet ez a siker, elmondta: ez az aranyérem nem a végcél volt, hanem egy út állomása.     
    "Szeretném, ha mindenki megtanulna korcsolyázni, mert olyan képességeket fejleszt a gyerekeknél, amelyek nagyon szükségesek, koordináció és egyensúly." - jelentette ki Kósa Lajos.