Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ambros Martín nem hosszabbít szerződést Győrben

2018-02-17 08:16:00

Nem hosszabbítja meg szerződését Ambros Martín, a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője.

    A klub honlapjának beszámolója szerint a spanyol tréner a Vasas felett aratott idegenbeli pénteki sikert követően tájékoztatta a klub vezetését és a játékosokat döntéséről.
    "Ahogy azt pár hónappal ezelőtt a szurkolói ankéton elmondtam, a döntésemet úgy hozom meg, hogy az a csapat érdekét szolgálja. Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy a szívem a maradás mellett szavazott, de az eszem mást diktált" - idézi az oldal Martínt, aki hozzátette, élete legnehezebb döntését hozta meg.
    "Az elmúlt hat évben rengeteget kaptam a klubtól, a játékosoktól, valamint a szurkolóktól és a győriektől is, ám úgy érzem, most eljött az ideje a változásnak" - fogalmazott a tréner, aki 2012 óta irányítja a Győrt, s a többi között 3 Bajnokok Ligáját, 3 magyar bajnoki címet és 4 Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett az együttessel.
    Kifejtette, az elmúlt hetekben az együttes körüli körülmények arra irányították, hogy meghozza ezt a döntést a csapat érdekében.
    "A szívem Győré és a csapaté, de az eszem a távozás mellett döntött. Természetesen ez nem befolyásolja az idei szezont, minden fronton győzni szeretnénk! Mindörökké ETO!" - hangsúlyozta Ambros Martín, aki 2016 októbere óta román szövetségi kapitányként is dolgozik, abban az évben Elek Gáborral közösen rövid ideig vezette a magyar női nemzeti csapatot is.
    A honlap kitért rá: a Győri Audi ETO KC vezetése elfogadta a tréner döntését, és tudomásul veszi azt.