Emma napja van. | 2024.04.19

Orbán Viktor: meg kell őriznünk keresztény kultúránkat

2018-02-15 09:03:00

Meg kell őriznünk keresztény kultúránkat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Veszprémi 7 Nap városi hetilapnak.

    A kormányfő a lap csütörtöki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: "azt a kultúrát kell megtartani Magyarországon, amelyben minden magyar ember otthon érzi magát, ezt pedig - függetlenül attól, hogy valaki vallásos vagy sem - úgy hívják, hogy keresztény kultúra."
    Orbán Viktor az ENSZ-jelentés kapcsán a migrációt népvándorlásnak nevezte, és kijelentette: az európai színtér után az ENSZ fórumain is el kell mondani, hogy Magyarország szerint a migráció veszélyes dolog, azt nem bátorítani, hanem inkább fékezni kell. 
    "Ahelyett, hogy nagy néptömegeket mozgatnánk egyik helyről a másikra, arra kell fordítani az erőinket, hogy mindenkinek ott segítsünk, ahol született, és mindenkinek legyen lehetősége emberhez méltó életet élni a saját országában" - fogalmazott.
    A miniszterelnök beszélt a nemzeti konzultációról is. Elmondta: az, hogy véleménye egybeesik a választópolgárokéval, "nagy erőt és felhatalmazást ad" számára. 
    Azt mondta: Magyarország ebben az ügyben egységes, "a magyar emberek jól látható és jól hallható többsége nem a Soros György által elképzelt országban akar élni". 
    A nagy többség egy saját maga által megválasztott nemzeti kormány irányítása alatt álló Magyarországot akar - emelte ki Orbán Viktor.
    A miniszterelnök Magyarország külpolitikai helyzetéről azt mondta: a visegrádi országok együttműködése sosem volt olyan erőteljes, mint most. Arról is beszélt: Brüsszelben mindenkinek ki kell állnia saját nemzeti érdekeiért, "és tudomásul kell venni, hogy ha valaki kiáll ezekért, akkor ott vita, küzdelem lesz". 
    Vitában állunk, és ez jó hír, mert azt jelenti, van lehetőségünk küzdeni nemzeti érdekeinkért - jelentette ki a kormányfő.
    Orbán Viktor szerint Veszprém mindig is "kultúrváros" volt, és ez a karaktere egyre erősödik. Kitért arra is, hogy "olyan papi vezetők szolgáltak, szolgálnak ott, akiknek a hangjára érdemes odafigyelni, mert nemcsak a hívők, hanem az egész ország, az egész nemzeti közösség számára van mondanivalójuk".
    A kormányfő az interjúban kiemelte, hogy Veszprémben 1,64 százalék a munkanélküliség.
    A Modern Városok programban kötött megállapodások betartását "becsületbeli ügynek" és a "politikai hitelesség próbájának" nevezte, külön említve Veszprémből az aranyosvölgyi viadukt tervezésének megkezdését, a veszprémi sportaréna bővítését, az állatkert fejlesztését- Azt mondta: hamarosan lerakhatják az új városi uszoda alapkövét is.
    Orbán Viktor szerint Porga Gyula veszprémi polgármester a megyei jogú városok vezetői között komoly tekintélyt vívott ki magának, a Fidesz és a KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltjét, Ovádi Pétert pedig tehetséges, ambiciózus, tetterős fiatalembernek nevezte.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó