Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megalakult az UTE e-sport szakosztálya

2018-02-13 17:35:00

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) is megalakította e-sport szakosztályát, az MTK és a Bp. Honvéd után a fővárosi klubok közül harmadikként.

    Ezt Őze István, az UTE klubigazgatója és Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármestere jelentette be kedden a budapesti sajtótájékoztatón.
    Az alpolgármester ünnepélyesnek nevezte a pillanatot, amely véleménye szerint jól illik abba a folyamatba, amelynek keretében az önkormányzat támogatja az UTE szakosztályainak működését, létesítményeinek fejlesztését. Zsigmond Barna Pál emlékeztetett arra, hogy a klub az elmúlt év végén hatmilliárd forintos kormányzati támogatást kapott, ami - tájékoztatása alapján - a legnagyobb összeg a rendszerváltás óta.
    Hozzátette: azért is van nagy jelentősége az újabb szakosztály megalakulásának, mert az e-sport népszerű a gyerekek körében, másrészt a különböző sportágak jól kiegészítik egymást. 
    Őze István elmondta, az újpesti fiatalok a tavalyi év végén keresték meg a lila-fehér klub vezetését, hogy a jövőben szívesen e-sportolnának az UTE színeiben, s az elnökség áldását adta erre. Kijelentette, az új szakosztály önköltséges alapon működik, a klub egyelőre csak az egységes ruházatot biztosítja. 
    "Nem az eredményesség, hanem a lehetőség biztosítása a cél. Haladni kell a korral, s ha úgyis sok gyerek nyomkodja a kütyüket, miért ne csinálhatnák ezt UTE-színekben?" - fogalmazott Őze.
    A klubigazgató szerint ezzel a lépéssel magukhoz tudják kötni azokat a fiatalokat, akik Újpesttel, illetve a lila-fehér színekkel szimpatizálnak.
    Homoki Csaba szakosztály-vezető arról beszélt, hogy más hazai klubokhoz hasonlóan ők is a virtuális labdarúgás, azaz a FIFA nevű játék felé orientálódnak, ezért először a 11 a 11 elleni játék kap náluk teret, de céljuk, hogy a jövőben más játékok is bekapcsolódjanak a szakosztály profiljába.
    "Az UTE Pro Clubs csapatának magját Újpest-szurkolók, illetve Magyarország legmagasabban jegyzett csapata, a HUNcutok FIFA Pro Clubs tagjai adják majd" - jelentette ki a szakosztályvezető. Kiemelte: a 305 ezer Pro Club közül Magyarországról egyedüliként a HUNcutok vannak az első hatvanban a világranglistán, ahol jelenleg a 46. helyet foglalják el.
    Homoki a távlati terveiket illetően kifejtette: szeretnének ott lenni a másodosztályú küzdelmek márciusi rajtján, újonnan induló egyesületként ugyanis nincs lehetőségük a legjobbak között szerepelni. Céljuk, hogy azonnal az első osztályba, később pedig a nemzetközi porondra jussanak.