Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kutató: kétséges, hogy az iraki újjáépítésre szánt forrás jó helyre kerül

2018-02-13 09:58:00

Kétséges, hogy az iraki újjáépítésre szánt források jó helyre kerülnek - mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

    A bagdadi tervezési minisztérium hétfőn szakértőkre hivatkozva azt közölte, összesen 88,2 milliárd dollárra (mintegy 22 500 milliárd forintra) van szükség ahhoz, hogy újjáépítsék Irakot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen folytatott háború után.
    Szalai Máté erre reagálva azt mondta, a korrupció mértéke alapján Irak a világ első tíz állama között van. A befektetői bizalom rendkívül alacsony, amire az is károsan hat, hogy egyszer már elköltöttek dollármilliárdokat az ország újjáépítésére.
    Szólt arról is, hogy a menekültek hazatérése addig elképzelhetetlen, amíg nem épülnek újjá legalább a lakóházak, de erre nagyon sok pénzre van szükség.
    Hozzátette, különösen nagy a probléma Ninive tartományban, amelynek központja Moszul.