Gedeon napja van. | 2024.03.28

Norvég "söprés" a férfi sífutóknál

2018-02-11 10:23:00

Hármas norvég sikert hozott a férfi sífutók 15+15 kilométeres versenye vasárnap a phjongcshangi téli olimpián: a győzelmet meglepetésre Simen Hegstad Krüger harcolta ki két honfitársa előtt.

    A 68 fős mezőny farkasordító hidegben és viharos erejű jeges szélben vágott neki a 15 plusz 15 kilométeres klasszikus és szabadstílusú versenynek, amely a sífutás egyik leglátványosabb száma - már csak a tömegrajt miatt is. Az első, 3,75 kilométeres körben még jószerivel egy bolyban haladt a mezőny, amelyben két bukás is volt, a legjobbak közül éppen Krüger volt érintett. A második végére már elkezdett körvonalazódni az élmezőny, amely 12 fősre csökkent, amikor a legjobbak harmadszor tértek vissza a főtribünhöz.
    A közönség a telített lelátókon leginkább csak didergett, de amikor meglátta a domb tetejéről lecsúszó versenyzőket és felzendült a Put your hands up in the air című diszkósláger, akkor azért zászlókkal, kolompokkal bíztatta a mezőnyt, még azt is, aki utolsóként érkezett a stadionhoz. A körülmények egyre mostohábbá váltak, olyan süvítő széllökések voltak, amelyek még a legnagyobb sátrakat is megmozgatták és fémtáblákat borítottak fel.
    A klasszikus stílus után lécet cseréltek a versenyzők a szabadstílusra, melynek elején néhányan felzárkóztak, ezzel 18-ra nőtt azok száma, akiknek reális esélyük maradt az éremszerzésre. A vezető csoportnak valamennyi favorit tagja volt, így a hagyományosan erős norvégok négy sífutója és a svájci címvédő, Dario Cologna is. Ez az öt versenyző vezette az élbolyt, amikor már csak két kör, azaz 7,5 kilométer volt hátra. Aztán Simen Hegstad Krüger döntött úgy, hogy "meghúzza a sort", tíz másodperces előnyt épített magának az utolsó körre, a nagyobb iram pedig nyolcfősre redukálta az üldözők csoportját.
    A 24 éves versenyző kamikazeakciója eleinte nem tűnt veszélyesnek, de a különbség tovább nőtt, 2,5 kilométerre a céltól már több mint 20 másodperccel vezetett. Ekkor másik két norvég, Martin Johnsrud Sundby és Hans Christer Holund ritmust váltott, hogy az éllovas nyomába eredjen. A tempót senki nem bírta, de a hajrát túl későn indította a duó ahhoz, hogy utolérje a pályafutása során egyetlen világkupa-futamgyőzelemmel rendelkező Krügert, aki így meglepetésre elsőként ért a célba. Őt Sundby és Holund követte a célban. A címvédő Cologna csak hatodik, a vk-éllovas Johannes Hösflot Klaebo pedig tizedik lett.

    Eredmények:
    sífutás, férfi 15+15 km, olimpiai bajnok:
    -----------------------------------------
   Simen Hegstad Krüger (Norvégia) 1:16.20 óra
2. Martin Johnsrud Sundby (Norvégia) 8.0 mp hátrány
3. Hans Christer Holund (Norvégia) 9.9 mp h.