Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kiss J. László: a kompromisszumok jelenthetnek stabilitást, de bizonytalanságot is

2018-02-08 19:07:00

Minden korábbinál magasabb árat fizetett az együttműködéshez elengedhetetlen kompromisszumokért az Angela Merkel kancellár vezette nagykoalíció - értékelte a német koalíciós megállapodást az MTI-nek Kiss J. László Németország-szakértő.

    Ezek a kompromisszumok jelenthetnek stabilitást, de a nagykoalíciós keretben a politikák állandó egymáshoz igazításával a változások elmaradását és ezzel a status quo fennmaradásával együtt járó bizonytalanságot is - hangsúlyozta a Corvinus Egyetem tanára, aki szerint Angela Merkel küszöbönálló negyedik kormányzati ciklusa a nevével fémjelzett korszak végének kezdete.
    A költségvetési többlet minden korábbinál nagyobb lehetőséget nyújtott a kompromisszumokra. 2017-ben a korábbi rekordot megdöntve 734 milliárd euró folyt be az állam, a tartományok és községek kasszájába. Többé-kevésbé mindhárom párt - a kereszténydemokrata CDU, a keresztényszocialista CSU és a szociáldemokrata SPD - kívánságait teljesíteni kellett, attól a szándéktól is vezetve, hogy a két nagy néppárt, a CDU és az SPD visszaesését legalább mérsékelni lehessen.
    A kiadások irányát jól mutatja például a 15 ezer új rendőr és 6000 igazságügyi alkalmazott foglalkoztatása, a kétmilliárd euró a szociális lakásépítésre, a gyermektámogatások növelése, a bérleti díjak emelésének korlátozása, továbbá a 2025-ig a kutatásokra fordított összegek jelentős, a hazai össztermék 3,5 százalékát elérő növelése. Minden idők legnagyobb oktatási reformjaként egyedül az iskolák korszerűsítésébe, az egész napos iskolák és 2025-ig a gyors internet rendszerének kiépítésébe 11 milliárd eurót fektetnek be.
    A koalíciós megállapodás Európa-fejezetében egyértelmű az állásfoglalás az eurózóna reformja mellett, "szolidáris felelősségmegosztásban" Franciaországgal. A dokumentum jelzi, hogy Németország vezető hatalomként visszatér az európai vitákba, és kész az EU-kasszába többet fizetni, nem utolsósorban azért, mert Nagy-Britannia távozásával egy 12 milliárdos lyuk keletkezik az uniós költségvetésben.
     A szakértő úgy vélte, Angela Merkel a koalíciós tárgyalásokból meggyengülve került ki. Mindez - több más tényező mellett - azt jelenti, hogy negyedik kormányzati ciklusa a Merkel-korszak végének kezdete. Ugyanakkor a három, egyaránt hatvanas éveiben járó pártvezető - Angela Merkel, Martin Schulz és Horst Seehofer - politikai túlélését biztosító koalíciós megállapodás arra is utal, hogy a politikai nemzedékváltás kérdése az új politikai ciklusban nem kerülhető el.
    Merkel komoly engedményeket tett a koalíciós partnereknek azért, hogy megtarthassa a kancellári hivatalt. Noha az olyan, identitásukat leginkább hangsúlyozó követeléseik megvalósításában, mint a kétszintű egészségbiztosítási rendszer és a határidős munkaszerződések megszüntetése, a szociáldemokraták nem értek el teljes áttörést, mégis "nyertesnek" tekinthetők.
    Hat miniszteri a posztot, köztük olyan stratégiailag fontos tárcákat kaptak, mint a külügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és a munkaügyi minisztérium. Martin Schulz az SPD tagságának a koalíciós megállapodásról tervezett, sorsdöntőnek számító szavazását is a nyomás eszközeként használta fel, hogy az uniópártokkal szemben erősítse tárgyalási pozícióját. Ennek nyomán joggal beszélhetett arról, hogy a koalíciós szerződés a szociáldemokraták kézjegyét viseli magán.
    A pártszavazást illetően a szakértő rámutatott: Martin Schulz korábban kategorikusan kizárta a nagykoalíciót és egy Merkel-vezetésű kormányban való szerepvállalását. Ennek azonban éppen ellenkezőjét tette, ezért a szociáldemokrata pártbázisban elfogadottsága drámaian csökkent, jóllehet tavaly 100 százalékkal választották pártelnökké.
    A pártelnökségről való lemondásával Schulz most "menekülési utat" választott. Kikerül a tűzvonalból és a párt megújításának kényes feladatát Andrea Nahlesnek adja át, míg ő maga a bejelentett külügyminiszterséggel olyan pályát választ, amelyen támaszkodhat az Európai Parlament elnökeként szerzett nemzetközi tapasztalataira.
    Ennek ellenére számos jel utal arra, hogy Schulz a koalíciós tárgyalások "nyerteseként" sem képes feloldani azt a feszültséget, amely az SPD-ben a nagykoalíciót támogatói és ellenzői között van. Valószínűsíthető, hogy a mintegy 463 ezer szociáldemokrata - közöttük az ifjú szocialisták nagykoalíció-ellenes toborzásaként a 24 ezer új tag - megkérdezését követően a március 4-én várható "eredményhirdetés" is azt a megosztottságot tükrözi majd, amely a pártnak a nagykoalíciós tárgyalásokhoz zöld jelzést adó bonni pártkongresszusán is tapasztalható volt. Ezen a delegátusok mindössze 56 százaléka adott felhatalmazást a koalíciós tárgyalások megkezdésére, amit sokan megalázó eredménynek tartottak.
    Kiss J. László szerint az új nagykoalíció arra is felhívja a figyelmet, hogy a két nagy párt, a CDU és az SPD közötti különbségek az újabb közös kormányzás során ismét viszonylagossá válhatnak. A legutóbbi választásokon jelentősen visszaesett nagykoalíció újra az "alternatívanélküliség" megtestesítőjévé válhat, ami hatásaiban a politikai széleket erősíti.
    Az előző parlamenti ciklusban a nagykoalíciónak robusztus, 80 százalékos többsége volt, mostanra viszont a CDU/CSU és az SPD együttes támogatottsága a közvélemény-kutatásokban 50 százalék alá süllyedt. A parlamenti erőviszonyok pedig a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak párt megjelenésével stílusában és tartalmában is jelentősen megváltoztak. 
    A "turbulens" nemzetközi környezetben Berlinnek mind többször olyan kérdésekben kell döntenie, amelyekben nem számíthat eddigi legnagyobb atlanti szövetségese, az Egyesült Államok támogatására és amelyekben korábban nem mindig volt szükség arra, hogy vállalja a döntés gyakorlati következményeit.