Auguszta napja van. | 2024.03.29

Novák Katalin: 11 milliárd forint a vidéki fiatalok letelepedésének segítésére

2018-02-07 13:40:00

A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

    Novák Katalin elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló pályázat célja, hogy a szülőföldjüktől elszármazott 18 és 35 év közötti fiatalokat visszavonzza szülőhelyükre, illetve a még ott élők számára boldogulási lehetőséget kínáljon.
    A felhívásra a háromezer és húszezer lakos közötti települések jelentkezhetnek, a pályázó önkormányzatok és konzorciumok 50 millió és 200 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el.
    A programban hangsúlyos szerepet kap az otthonteremtés, a projekt segítségével a helyhatóságok felújíthatják és átalakíthatják ingatlanjaikat a kedvezményezett fiatalok számára, akiket a munkavállalás érdekében képzésekkel és tanfolyamokkal is segítenek - tette hozzá az államtitkár.
    Novák Katalin hangsúlyozta, az otthon- és a munkahelyteremtés mellett a közösségteremtést is támogatja a pályázat. Azok tudnak ezen a pályázaton részt venni, akik támogatottként a munka és az otthon biztosítása fejében hajlandóak építeni a helyi közösségeket, mivel ez a kulcsa a hosszú távon erős vidéknek - fogalmazott az államtitkár.
    A 2017 elején elindított program keretösszege eredetileg 10 milliárd forint volt, ezt azonban a nagy érdeklődés miatt egymilliárd forinttal emelték - tette hozzá Novák Katalin.
    A vásárosnaményi programrészben 180 millió forintot használhat fel az önkormányzat. A beregi kisváros honlapján olvasható pályázati kiírás szerint 16 kedvezményezett számára három meglévő lakást újítanak fel, valamint öt új lakást építenek az előírt minimális felszereltséggel. A program a tervek szerint 2021-ben fejeződik be.