Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kőszegen megkoszorúzták Lóránt Gyula emléktábláját

2018-02-06 13:16:00

Lóránt Gyula kőszegi szülőházánál megkoszorúzták a legendás Aranycsapat labdarúgójának emléktábláját.

    A keddi eseményen részt vett Sárfalvi Péter, sportért felelős helyettes államtitkár, valamint az Aranycsapat Emlékév Testület képviseletében Lomnici Zoltán elnök és ifjabb Buzánszky Jenő.
    Sárfalvi Péter kiemelte a középhátvéd Lóránt Gyula pályafutásának jelentős állomásait, különös tekintettel a válogatottban elért sikereket. Az 1952-es olimpiai aranyérmet, az 1953-as Évszázad mérkőzését - amikor az Aranycsapat a Wembleyben 6-3-ra nyert a házigazda angolok ellen -, illetve az 1954-es világbajnoki döntőt, amelyet Németországgal szemben 3-2-re elveszített a magyar válogatott. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy Lóránt erdélyi csapat, a Nagyváradi AC tagjaként lett magyar bajnok 1944-ben.
    Játékos-pályafutásának befejezése után edzőként is sikeres volt, irányította többek között a Bayern Münchent, a PAOK csapatával pedig görög bajnokságot nyert. 
    Lomnici Zoltán az MTI-nek elmondta: a koszorúzásra a tavaly áprilisban meghirdetett Aranycsapat Emlékév keretében került sor.
    "Lóránt Gyula csapattársának, Grosics Gyulának az egyik gondolatát idézném, miszerint válogatott játékosként még véletlenül sem hitték el, hogy ők tisztelik meg a közönséget. Ez pont fordítva történt, számukra volt megtiszteltetés, hogy képviselhettek egy nemzetet" - fogalmazott az emléktestület vezetője.
    Hozzátette: lassan már egy éve tart az emlékév, de azóta is folyamatosan érkeznek a meghívások.     "Vendéglátóink csupán egy dolgot kérnek tőlünk, hogy beszéljünk az Aranycsapatról" - mondta Lomnici Zoltán. Szerinte a magyar nemzet önbecsülésének és nemzetközi megítélésének is jót tesz az Aranycsapat emlékének ápolása.
    Az Aranycsapat Emlékév Testület elnökének kezdeményezésére Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly április 1-jén, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az emlékévet, amely a tervek szerint az új Puskás Ferenc Stadion 2019-ben esedékes átadásáig tart.