Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tóth Emese az uniós középiskolai fordítási verseny győztesei között

2018-02-02 16:51:00

Az Európai Bizottság kihirdette a 2017-2018-as Juvenes Translatores középiskolai fordítási verseny nyerteseit. Magyarországról Tóth Emese, a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákja a győztes.

    Az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága 2007 óta minden évben megrendezi a Juvenes Translatores versenyt, melynek neve latinul annyit tesz: fiatal fordítók.
    A kezdeményezés arra irányul, hogy ösztönözze az iskolai nyelvtanulást és hogy ízelítőt adjon a fiataloknak a hivatásos fordítók munkájából. A versenyen 17 éves középiskolások indulhatnak. A tanulók Európa-szerte mindegyik kiválasztott iskolában ugyanabban az időpontban készítik el fordításukat.
    Günther Oettinger uniós költségvetési biztos elmondta, hogy a nyelvtanulás a szakmai előmenetel és a személyiségfejlődés szempontjából egyaránt elengedhetetlenül fontos, a többnyelvűség pedig meghatározó jelentőséggel bír. Mindegyik győztes - tagállamonként egy diák, összesen tehát 28 tanuló - meghívást kapott Brüsszelbe, ahol április 10-én vehetik majd át a nyerteseknek járó emléktárgyat és oklevelet, melyet azzal érdemeltek ki, hogy ők készítették hazájukban a legjobb fordítást - közölte.
    A 2017-ben megrendezett versenyen több mint 3300 középiskolás indult Európa-szerte. A diákoknak az Európai Unió fennállásának 60. évfordulójával kapcsolatos szövegeket kellett fordítaniuk. Az EU 24 hivatalos nyelve összesen 552 nyelvkombinációt tesz lehetővé. A résztvevők ezek közül bármilyen nyelvpárosítást választhattak. A versenyen összesen 144 nyelvkombinációban születtek fordítások.
    Tóth Emese, a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákja olasz-magyar nyelvű fordítási feladatot választott.
    Magyarországon 21 iskolában 98 diák vett részt az uniós fordítási versenyen.