Gedeon napja van. | 2024.03.28

Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására

2018-02-02 16:49:00

Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket.

    A majdnem 200 pályázó összesen mintegy egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatást kapott. 
    A programot a magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) közösen indította. Pásztor István, a VMSZ elnöke a pénteki szerződésaláírási ünnepségen kiemelte: a program keretében két év alatt 21 pályázat jelent meg négy körben. Hozzátette: ha lesz rá lehetőség, akkor az idén megismétlik a falusi házak vásárlására vonatkozó pályázatot, mert óriási az érdeklődés, és mindenkinek szeretnének segíteni. 
    Kiss-Parciu Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési programot lebonyolító Prosperitati Alapítvány megbízható partnere a külügyminisztériumnak és a magyar kormánynak, a munka hatékonyságát pedig az is bizonyítja, hogy mostanáig több mint hétezer nyertes pályázóval írtak alá szerződést. 
    A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása. 
    Pásztor István kiemelte, az a cél, hogy miután az idei év végén lezárul ez a gazdaságfejlesztési ciklus, akkor egy újabb gazdaságfejlesztési programot tudjanak elindítani, amelyben a hangsúly a turizmusfejlesztésen lenne.