Auguszta napja van. | 2024.03.29

Indul a középszakasz a Fehérvár AV19-nek

2018-02-02 11:49:00

A Fehérvár AV19 pénteken 19:45-kor a Bolzano otthonában lép jégre az EBEL idei középszakaszának első fordulójában. A dél-tiroli együttes előnye egy pont csapatunkkal szemben, így Kógerék akár már ma megkezdhetik a felzárkózást az alsóházi tabella első két helye felé.

A Bolzano számára nem újdonság az alsóházi rájátszás, hiszen a Rókák a 2014/2015-ös évadban is az alsó hatosból indulva vívták ki a playoffba kerülést. Akkoriban a dél-tiroliak a legtöbb bónuszponttal rendelkező csapatként kerültek be a legjobb nyolcba, idén a harmadik pozícióból indulnak. A Fehérvár AV19 számára a 2013/2014-es szezon emlékezetes: a csapat akkor ugyancsak a tizedik helyezésből indult a tízmérkőzéses szériában, és innen jutott a rájátszásba, az elmúlt két évben azonban sikertelennek bizonyult a gárda.

Eric Meland bemutatkozása immár biztossá vált, a szerdán érkezett hátvéd elutazott a csapattal Dél-Tirolba és pályára is lép a Bolzano otthonában. Szabó Dániel is visszatért, Johathan Harty szezonjának vége, Szirányi Bence visszaétérse pedig továbbra is várat magára a magyar EBEL-csapatnál. A hazaiak esetében egészséges az együttes, a Suikkanen mester csak a két korábban sérült játékosára, Matt Clarkra és Markus Ganderre nem számíthat.

A hazaiak az alapszakasz utolsó öt fordulójában szorgosan gyűjtögették a pontokat, az elsóházi ellenfelek közül előbb a Znojmo otthonában szenvedtek vereséget – aztán hazai pályán összejött a visszavágás, míg a 44.fordulóban a Graz otthonában is alulmaradt Kai Suikkanen együttese. „Az elmúlt napokban tartottunk egy megbeszélést és kitűztünk egy célt. Ez nem más, mint a playoffba kerülés és meggyőződésem, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan fejlődtünk. A következő mérkőzésekkel kapcsolatban optimista vagyok. Ettől függetlenül persze tudom, a többi csapat célja is a rájátszásba jutás, de abban is biztos vagyok, hogy további javulásra is képes a gárda.”