Andrea napja van. | 2024.04.18

Timmermans: előremutató a Soros Györggyel folytatott évtizedek óta tartó együttműködés

2018-02-01 17:45:00

A Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató, az amerikai befektetővel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélésen ismételten hangsúlyt kapott a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség - közölte Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

    Timmermans újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a legalább két évtizedes múltra visszatekintő tárgyalások alkalmával rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő: hogyan lehet megerősíteni Európa egységét.
    Noha Európa felosztottsága megszűnt, valódi egyesítése még éveket vesz igénybe. Aláhúzta: ez nagy feladat, s Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György is.
    "A megbeszéléseken előkerülnek a közép-, és kelet-európai, valamint a nyugat-balkáni események mellet a nyugati országok helyzete is, és az, hogy ezek esetében milyen eredményeket szeretnénk elérni" - fogalmazott.
    Ez történt ma reggel is, ahogy már sok-sok éve mindig - tette hozzá. Timmermans elmondta, munkája és tevékenysége teljes mértékben átlátható, a Soros Györggyel tartott rendszeres találkozásai szerepelnek a mindenki számára hozzáférhető bizottsági eseménynaptárban.