Tivadar napja van. | 2024.04.20

Bocsánatot kért szavaiért a volt román kormányfő

2018-02-01 13:27:00

Bocsánatot kért Facebook-oldalán csütörtökön Mihai Tudose volt román miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket "félreérthető kijelentésével" megsértett.

    Tudose egy január 10-i tévéműsorban egy hasonlat révén áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.
    A pártján belüli hatalmi harc nyomán nemrég lemondatott politikus közösségi oldalán azt írta: kijelentésével az állami jelképekről szóló törvények betartatásának szükségességére utalt, és a törvény betartatásával kapcsolatos felelősségükre akarta figyelmeztetni a köztisztviselőket.
    "Ezúton is nyilvánosan bocsánatot kérek minden olyan közösségtől, illetve a kisebbségek minden olyan tagjától, amelyek és akik gyűlöletszításként vagy erőszakra való felbujtásként érthető nyilatkozatom miatt sértve érezték magukat" - írta Facebook-oldalán a volt kormányfő. Hozzátette: ez az értelmezés nincs összhangban elveivel, maga is a közösségek közötti kölcsönös tisztelet és párbeszéd híve, és elítéli az intoleranciát, a gyűlöletkeltést.
    "Ebből a leckéből megtanultam, hogy a nyilvános megszólalásaimban körültekintőbben és pontosabban kell kifejeznem magam, és nem szabad olyan értelmezéseket lehetővé tennem, amelyeket nem tudok vállalni" - zárta bejegyzését Tudose.
    A volt kormányfő azt követően szánta rá magát a nyilvános bocsánatkérésre, hogy kedden "akasztásos" kijelentéséért a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé idézték. 
    Mihai Tudosénak - a magyarság körében - nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízióban hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".
    Kijelentését román részről elsőként az időközben kormányfővé kinevezett Viorica Dancila akkori EP-képviselő bírálta, majd később Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke is elhatárolódott tőle. Más román párt nem foglalt állást a kérdésben.