Gedeon napja van. | 2024.03.28

Potápi: fejlesztik a nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát

2018-01-30 14:36:00

Fejlesztik a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát Nagymányokon az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 128 millió forintos támogatásával - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, a Tolna megyei városban.

    Potápi Árpád János, a dombóvári-bonyhádi választókerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a mikrotérségi központ szerepét betöltő intézmény fejlesztése lehetővé teszi, hogy a mindennapos testnevelés oktatása korszerűbbé váljon.
    Felidézte, hogy korábban polgármesterként is szorgalmazta a testnevelés mindennapos oktatását, amelyet 2008-ban Bonyhádon az elsők között vezettek be. 
    "A mindennapos testnevelés tárgyi hátterét meg kell teremteni, sok helyen ezzel nem rendelkeztek" - jegyezte meg.
    A politikus beszámolt arról, hogy a három járást felölelő Tamási Tankerületi Központ iskoláiban 3,2 milliárd, Tolna megyében pedig mintegy 5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg, az EFOP forrásaiból.
    A programok az infrastrukturális fejlesztés mellett erősíti az iskolák közötti kapcsolatrendszert, amelyben magyarországi és határon túli iskolák vesznek részt, ezáltal is erősítve a nemzettudatot - tette hozzá. 
    Kiemelte, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Határtalanul elnevezésű programjával együtt próbálják elérni azt, hogy Magyarországon az oktatási rendszert senki ne hagyja el úgy, hogy ne járt volna szervezetten, állami támogatással határon túli térségben. 
    Úgy fogalmazott: az EFOP-pályázatok segítenek erősíteni a gyermekekben azt, hogy "egy nemzethez tartozunk, akár Magyarországon, a Kárpát-medence országaiban vagy a diaszpórában élünk".
    Csike Tamás, a tankerület igazgatója ismertette: a 151 diákot oktató nagymányoki iskolában október közepéig teljes körűen felújítják az elektromos hálózatot, korszerűsítik a fűtési rendszert, kifestik az épületet, műfüves sportpályát építenek és sporteszközöket vásárolnak. Jelenleg a városi sportcsarnokban oktatják a testnevelést.
    Az Együtt testvérként elnevezésű programrészben elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek részvételével alakítanak ki kapcsolatot a Festetics Pál Általános Iskola somogyfajszi tagintézményével, illetve a gyergyóújfalui Elekes Vencel Általános Iskolával, a kapcsolatépítésre 20-20 millió forintot fordíthatnak az intézmények. 
    Karl Béla, a 2350 lakosú város független polgármestere azt mondta: a felújítással az iskola a következő harminc évre "otthont biztosít a gyerekek számára", és bízik abban, hogy az előttünk álló évtizedben nő majd a tanulók száma Nagymányokon.