Emma napja van. | 2024.04.19

A BKIK elnöke törvényességi ellenőrzést kért a Fővárosi Főügyészségtől

2018-01-29 10:28:00

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke a Fővárosi Főügyészséghez fordult, levélben kérte a köztestület teljes körű törvényességi ellenőrzését, miután a jogszerű működést egy kamarán belüli csoport megkérdőjelezte - közölte a BKIK az MTI-vel hétfőn.

    A közleményben Krisán László, a BKIK elnöke úgy fogalmazott, a BKIK korábbi válságaiért is felelős külső vállalkozói körök összefogtak belső érdekcsoportokkal, és módszeresen akadályozzák a BKIK jogszerű működésének fenntarthatóságát.
    A BKIK elnöke szerint ez a vállalkozói kör a legutóbbi küldöttgyűlésen megpróbálta megakadályozni a köztestület működéséhez szükséges beszámoló, éves költségvetés elfogadását,  akár úgy is, hogy a törvényesen megválasztott elnök személyét megváltoztassák, a kamarát pedig újra saját egyéni érdekeik érvényesítési terepévé tegyék.
    A fővárosi kamara elnöke leszögezte: a BKIK működése jelenleg jogszerű, az ügyészségi felügyeleti ellenőrzéstől pedig azt várja, hogy bebizonyosodjon, a kamara a törvények alapján működött és működik továbbra is.
    A közlemény szerint Krisán László tájékoztatta az ügyészségi beadványról Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét, aki teljes támogatásáról biztosította a budapesti kamara elnökét, és arra kérte, tegyen meg minden jogi lépést annak érdekében, hogy az ország gazdasági motorját jelentő Budapesten is magas színvonalú kamarai élet legyen.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó