Emma napja van. | 2024.04.19

Jelentősen nőtt a megújuló energia súlya az EU-ban

2018-01-25 19:16:00

Tizenkét év alatt kétszeresére emelkedett a megújuló energia részaránya az Európai Unió energiafogyasztásában - mutatják az Eurostat adatai.

    Az unió statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy 2016-ban 17 százalék volt a megújuló energia súlya, szemben a 2004. évi 8,5 százalékkal. Erről az évről állnak először rendelkezésre adatok.
    Az unió célja, hogy a megújuló energia aránya 2020-ig 20 százalékra, 2030-ig pedig 27 százalékra emelkedjen. 
    Ezen belül az egyes tagországok célszámai különböznek. Tizenegy ország, köztük Magyarország már elérte a 2020-ra kitűzött célt. Az Eurostat adatai szerint 2016-ban a magyar energiafelhasználás 14,2 százaléka származott megújuló energiaforrásokból, míg a 2020. évi cél 13 százalék.
    A listát Svédország vezeti 53,8 százalékos megújuló energia részaránnyal. A második helyen Finnország áll 38,7 százalékkal, majd Lettország következik 37,2 százalékkal. A sort Málta, Hollandia és Luxemburg zárja 6-6, illetve 5,6 százalékkal.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó