Emma napja van. | 2024.04.19

Előzetes letartóztatásba került a rendőrökre támadó kecskeméti férfi

2018-01-24 14:25:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség azt a 66 éves kecskeméti férfit, aki miután a járdán elgázolt egy nőt, rátámadt az őt előállító rendőrökre - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

    A közlemény szerint a férfi január 21-én délelőtt ütötte el a háza előtt havat lapátoló asszonyt, majd megállás és segítségnyújtás nélkül távozott.
    Később a férfi a házához kiérkező járőrökre támadt: először belülről a bejárati ajtónak feszült, hogy a rendőrök ne juthassanak be, majd miután ez nem sikerült, egyiküket ököllel arcon ütötte. A járőrök a férfit ittasságának kivizsgálására a megyei kórházba szállították, de útközben azzal fenyegetőzött, hogy gépkarabéllyal vadássza majd le a két rendőrt, később a kórházban pedig megpróbálta megrúgni őket.
    A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés elkövetésével gyanúsítja. Az ügyészség szerint a férfi előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettségének mértéke miatt tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne.
    A férfi előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte. A végzés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett ellene.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó