Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: Szél Bernadettnek rontja az ítélőképességét, hogy Soros zsebében van

2018-01-22 16:45:00

A Fidesz szerint Szél Bernadett, az LMP társelnöke "alkalmatlan, és erősen rontja az ítélőképességét az, hogy Soros zsebében van".

    Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Szél Bernadett maga is egy bevándorlásszervező Soros-szervezetnél dolgozott, a "Soros-terv", a bevándorláspárti politika és a kvóták támogatója, "le akarja bontani a kerítést".
    Kiderült róla az is - folytatta -, hogy egy olyan embert akar beültetni szakértőként az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába, aki megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Utóbbi személyről a frakciószóvivő azt mondta: "nem a származása gond, hanem az, hogy papírja van róla, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországra".
    Szerinte Szél Bernadettnek fel kellett volna tudnia mérnie, hogy óriási felelősség beültetni valakit a nemzetbiztonsági bizottságba, aki ugyanis ebbe a testületbe bekerül, akár képviselőként, akár szakértőként, az felelősséggel tartozik az ország biztonságáért.
    "Szél Bernadett egyszerűen alkalmatlan, hogy egy olyan jelöltet választott ki, aki nemzetbiztonságilag veszélyes" - fogalmazott Halász János, kijelentve: mindez csak megerősítette a Fideszt abban, hogy Szél Bernadett jelenléte nem kívánatos azon a bizottsági ülésen, amelyen a "Soros-hálózat" nemzetbiztonsági kockázata lesz napirenden. Kérdésre közölte: ha az LMP-s politikis mégis részt akarna venni az ülésen, akkor a Fidesz képviselői vagy nem szavazzák meg a napirendet, vagy nem vesznek részt a tanácskozáson.
    Arra az újságírói felvetésre, hogy Szél Bernadett jelöltje korábban például minisztériumoknak is tolmácsolt, a Fidesz-frakció szóvivője úgy reagált: sok helyen dolgozhat valaki Magyarországon, akár állami intézményeknél is, de ha valaki a nemzetbiztonsági bizottságban szeretne szakértőként dolgozni, akkor nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesnie, amelyen azonban az érintett nem ment át.
    Egy ilyen eredmény után az lenne a legjobb, ha frakció sem alkalmazná ezt az embert - jegyezte meg.
    A "Stop Soros" törvénytervezetről Halász János kérdésre azt mondta: nem Soros György kitiltása a cél, hanem az illegális migrációt segítőket kell távol tartani az országtól. "Ha Soros György ilyen, akkor őt is" - fűzte hozzá.
    A befogadott menekültek lakhatásának támogatásáról szóló hírekkel kapcsolatosan a frakciószóvivő azt közölte: egy európai uniós pályázatról van szó, és nincs meglepve, hogy az EU ilyen célra ad pénzt.
    A Jobbik és az LMP esetleges együttműködését firtató kérdésre a fideszes politikus azt válaszolta: az ellenzék igyekszik mindenben egyeztetni az álláspontját, "a pénzért és a hatalomért mindenre képesek, az elveik elárulására is".
    Azzal kapcsolatban, hogy Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen, Halász János azt mondta: Paks ügyében mindenki nyugodt lehet, mert az EU és a hatóságok teljes kontrollja mellett zajlik a beruházás. A paksi bővítésre szükség van az olcsó, kiszámítható, biztonságos áramellátáshoz - tette hozzá.
    Kérdezték őt arról is, hogy egy bírósági döntés szerint az egyik csömöri iskola központosításával kapcsolatban felmerülnek alkotmányos aggályok. A képviselő erre úgy reagált: a Fidesz-frakció szerint a közigazgatási bíróság téved. A döntés az Alkotmánybíróságé - jelezte.
    Elios-ügyben szintén kérdésre azt mondta: amikor az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a magyar hatóságokhoz fordul, az a helyes, ha a magyar szervek az OLAF minden felvetését kivizsgálják.
    A szóvivő sajtótájékoztatóján megjelent Ungár Péter, az LMP országos elnökségi tagja és Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő. Ungár Péter Halász János nyilatkozata közben többször is közbeszólt, kérdőre vonva a fideszes politikust, és azt állítva, hogy nem igaz, amiről beszél.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó