Emma napja van. | 2024.04.19

Négy velodrom épül Magyarországon

2018-01-18 13:05:00

Négy velodrom épül Magyarországon a közeljövőben - tudatta a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) az MTI-vel.

    Az MKSZ csütörtöki közleményében számolt be róla, hogy a "sportág szakmai vezetői és a kormány hathatós együttműködése révén reális közelségbe került egy 200 méteres, fővárosi fedett pálya, két regionális jelentőségű, vidéki kerékpáros csarnok, és az olimpiai velodrom megépítése".
    A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. - mint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében eljáró lebonyolító szervezet - kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett 200 millió forintos támogatási szerződés megkötésére. Így megkezdődhet az a projekt is, melynek eredményeként a "143 millió forintos fa pálya" egy fém vázszerkezetre rögzített sátorfedést kaphat. A megvalósítás tervezett helyszíne a Kőbányai Bringapark.
    A kormány egyúttal határozott arról, hogy 100 millió forint forrást biztosít az MKSZ-nek egy kelet-magyarországi és egy nyugat-magyarországi "kis" velodrom előkészítésére is. Az MKSZ feladata a leendő két regionális kerékpáros központnak megfelelő helyszínek meghatározása, az alkalmas ingatlanok felkutatása, megvalósíthatósági tanulmány és hatástanulmány elkészítése június 30-ig. A hatástanulmányok és helyszínvizsgálatok ismeretében augusztus 31-ig kell elkészíteni azt az előterjesztést a kormány részére, amely már a kerékpáros edzőcsarnokok megvalósításáról, a helyszínek pontos megjelöléséről, valamint az engedélyes és kiviteli tervek forrásigényéről, ütemezéséről és a felelősök bemutatásáról fog szólni. Ennek eredményeként reálisan 2019-ben indulhatnak meg a tényleges beruházási projektek. 
    A kormány ezen kívül egy 2018 és 2022 között előkészítendő komplex városfejlesztési program részeként forrásokat rendel - többek között - az új Budapesti Velodrom előkészítéséhez. A kommüniké leszögezi, bár a közbeszerzési értesítőben megjelent a felhívás az óbudai gázgyár területén megvalósítandó velodrom előkészítésére, ám a "várhatóan extrém magas rekultivációs költségek okán" ez a helyszín végig bizonytalan volt. A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) úgy írta ki a tervezési felhívást, hogy a nyertes tervezőnek szerződéses kötelezettsége adott esetben egy másik ingatlanra vonatkozóan módosítani a terveket, a kormány decemberi döntése értelmében ez valószínűleg Csepel lesz.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó