Gedeon napja van. | 2024.03.28

NGM: 53 hónapja nő a kiskereskedelmi forgalom

2018-01-08 10:40:06

A kiskereskedelmi forgalom 53 hónapja nő, novemberben a nem élelmiszerjellegű termékeknél megfigyelhető egy viszonylag nagy, 10,2 százalékos, dinamikus emelkedés, amely az ünnepek hatásának tudható be - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

    Hozzátette, tavaly novemberben az ipari termelés is bővült az egy évvel korábbihoz képest.
    A KSH első becslése alapján a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,4 százalékkal nőtt tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva, szintén az első becslés alapján az ipari termelés 2017 novemberében 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.
    Pomázi Gyula elmondta, hogy az egyik húzóágazat a járműipar volt, amely előzetes becslések alapján és a forgalomból adódóan 6 százalék felett teljesített.
    Megjegyezte, "a trendszerű növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy van egy jó gazdasági környezet, amely mögött azok az intézkedések is megjelennek, amelyek a magyar ipar fejlődősét szolgálják". Emellett nőtt a bizalmi index is, amely a megrendelésekben, illetve az ahhoz kapcsolódó szerződéskötések bővülésében jelenik meg - tette hozzá.