Tivadar napja van. | 2024.04.20

Mégsem távozik a körmendi kosárlabdacsapat edzője

2018-01-07 16:59:00

A korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem távozik posztjáról Gasper Potocnik, az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapatának edzője.

    A klub pénteken közölte, hogy a Jászberény elleni szombati, hazai bajnokit követően megválik a szlovén szakembertől.
    Vasárnap, a 77-61-re megnyert meccs másnapján aztán a vasiak azt tették közzé, hogy változott a helyzet: "arról állapodtunk meg, hogy a Jászberény elleni mérkőzés után ülünk le egy utolsó megbeszélésére, amelyen végső választ ad arra kérdésre, hogy folytatja-e munkáját. Ennek következményeként örömmel tájékoztathatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sikerült Körmenden tartanunk a kiváló szakembert."
    A 37 éves Potocnik 2016 decemberétől irányítja a bajnoki tabella harmadik helyén álló csapatot.
    A körmendi együttes jól kezdte a 2017/18-as bajnoki idényt: kilenc győzelemmel és egy vereséggel a tabella első helyén állt. Az Európa Kupában két selejtezőkört vett sikerrel, majd továbbjutott az első csoportkörből. A válsághelyzet sorozatban négy vereség miatt alakult ki.