Emma napja van. | 2024.04.19

Beiktatták tisztségébe New York újraválasztott polgármesterét, de Blasiót

2018-01-02 08:54:00

New York bűnügyi statisztikáinak javulását dicsérte beiktatási beszédében a város demokrata párti polgármestere, Bill de Blasio, aki hétfőn kezdte meg második polgármesteri ciklusát.

    Bill de Blasio beiktatási ünnepségét a polgármesteri hivatal előtti parkban, fagyos hidegben tartották, a ceremóniát a brooklyni születésű vermonti szenátor, Bernie Sanders vezette.
    Beszédében az újraválasztott polgármester kiemelte, hogy a városban az 1950-es évek óta tavaly volt a legalacsonyabb a gyilkosságok száma. A rendőrség még nem végleges adatai szerint 2017-ben 290 gyilkosságot követtek el New Yorkban, és ez az előző évihez képest 14 százalékos csökkenést jelent. "Sikerült a rendőrséget és a város közösségét úgy összehozni, mint korábban soha" - fogalmazott de Blasio. Hozzátette, hogy elkötelezték magukat "az igazi szomszédsági politika mellett, és ez működik is".
    A demokrata párti politikus hitet tett amellett, hogy a város vezetőségének nemcsak a város elitjét és a Wall Street óriásait kell szolgálnia, hanem valamennyi dolgozó polgárát. "Mindannyiunk felelőssége, hogy New York továbbra is nemzetünk és világunk világítótornya maradjon" - hangsúlyozta.
    Bill de Blasiót novemberben fölényes többséggel választották újra New York lakói.
    Sanders szenátor a beiktatási ünnepségen azon meggyőződésének adott hangot, hogy "New York de Blasio vezetésével más irányt szabott, mint amit Washingtonban látunk". A független szenátor szerint New Yorkban "nem a milliárdosokra, hanem a dolgozó emberekre figyelnek".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó