Gedeon napja van. | 2024.03.28

NGM: még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot

2017-12-20 20:34:32

Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna esti műsorában. 

    Simon Attila üdvözölte, hogy a munkaadók nem csak felismerték a béremelés jelentőségét a munkaerő megtartásában, de biztosítani is tudták ennek fedezetét. A tavalyi bérmegállapodás egyik legfontosabb kérdése épp az volt, hogy a vállalkozások képesek lesznek-e erre - tette hozzá. 
    A helyettes államtitkár V4-es és régiós összehasonlításban is jelentősnek nevezte a keresetek növekedését és hangsúlyozta, hogy az október már a 7. olyan hónap volt idén, amikor az emelkedés meghaladta a 10 százalékot. Kiemelte azt is, hogy a béremelkedés dinamikája több éves összehasonlításban még látványosabb, hiszen - mint mondta - az átlagkereset 2016 októberében 262 ezer forint, 2015 októberében pedig 249 ezer forint volt.     
    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy a bruttó átlagkereset 12,8 százalékos éves növekedéssel októberben elérte a 295 800 forintot.