Auguszta napja van. | 2024.03.29

Varga Mihály: a keresetek növekedése összhangban áll a kormány várakozásaival

2017-12-20 11:43:27

A keresetek növekedése összhangban áll a kormány várakozásaival - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) októberi kereseti adataira reagálva.

    Hozzátette, hogy a bruttó átlagkereset közelíti a bruttó 300 ezer forintos határt, októberben 295 ezer forintot ért el.  
    Varga Mihály kiemelte, Magyarország az októberi bérnövekedéssel nemzetközi összehasonlításban a régióban a második helyen áll Lengyelország mögött, Szlovákia és Csehország előtt, és megjegyezte: szeretnék, ha a bérfelzárkóztatás gyorsabb lenne.
    A nemzetgazdasági miniszter jelezte, a béremelkedés összhangban van a kormány törekvéseivel és felidézte, hogy a tavaly megkötött bérmegállapodás lehetővé tette a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelkedését. 
    A bérmegállapodás és az életpályamodell további lépései jelentős, 10 százalék feletti reálkereset növekedést eredményeztek az országban - tette hozzá.
    Varga Mihály elmondta, az elmúlt 10 hónapban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Nógrád megyékben volt a legnagyobb arányú, 15 százalék feletti a keresetek növekedése, az ágazatok közül pedig az egészségügyben volt a legmagasabb béremelkedés a turizmus, a mezőgazdaság, az építőipar és az ingatlanszektor előtt.