Auguszta napja van. | 2024.03.29

Iohannis: Romániának kötelessége megvédeni I. Mihály király hagyatékát

2017-12-11 16:09:47

Romániának kötelessége megvédeni volt uralkodója, I. Mihály király hagyatékát, stabil, méltóságteljes, megbecsült országként biztosítani polgárainak szabadságát és jólétét, olyan jogállamként, ahol senki sem áll a törvények felett - hangoztatta Klaus Iohannis román államfő hétfőn azon az ünnepélyes megemlékezésen, amelyet a parlamentben a szerdán elhunyt volt uralkodó tiszteletére tartottak.

    A köztársasági elnök szerint az ország utolsó királya a román nép emlékezetében igazi államférfiként marad meg, aki 1944-ben szembeszállt a zsarnoksággal, több éven keresztül bátran ellenállt az ország kommunisták általi kisajátításának, száműzetése idején a szabad Románia újjászületésének reményét jelképezte egykori alattvalói számára, a kommunista diktatúra bukása után pedig Románia európai és euroatlanti integrációjának szolgálatába állt.
    A megemlékezésen a kétkamarás parlament házelnökei, a miniszterelnök és a román ortodox egyház pátriárkája méltatta a volt uralkodó történelmi szerepét. A megemlékezésen a volt király legidősebb lánya, Margit trónörökös hercegnő is felszólalt, akit I. Mihály tavaly a Korona Őrének nevezett ki. Köszönetet mondva az ünnepélyes megemlékezésért a Korona Őre azt ígérte, hogy a királyi ház továbbra is minden tőle telhetőt megtesz Románia fejlődéséért az Európai Unió és a NATO tagállamaként.
    Mihály királyt 1947-ben űzték el a kommunisták a Szovjetunió Vörös Hadserege által megszállt Románia trónjáról. Az ország államformája azóta köztársaság. I. Mihály gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át.
    A kommunizmus éveit száműzetésben átvészelő volt uralkodó 1990 után - az ország függetlenségének jelképeként, a politikusok folytonos civakodása felett álló, mégis szerénységet sugárzó, népe iránt elkötelezett, méltóságteljes arisztokrataként - egyre népszerűbbé vált Romániában. Ezzel is magyarázható, hogy a köztársasági Románia most állami temetést rendez számára, a bukaresti kormány pedig háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.
    A svájci rezidenciáján elhunyt volt uralkodó hamvait szerdán viszik Romániába, temetésére szombaton kerül sor. A román ortodox egyház bejelentette, hogy - több európai uralkodóház képviselője mellett - biztosra jelezte részvételét a temetésen Károly herceg, brit trónörökös, akit rokoni szálak fűznek a román királyi családhoz.