Emma napja van. | 2024.04.19

A tapasztalatszerzés a magyarok célja

2017-12-10 13:31:00

Elsősorban a tapasztalatszerzés a célja a magyar vízilabda-válogatottnak a világligában, amelyben kedden Hollandia vendégeként játssza első mérkőzését.

    Märcz Tamás szövetségi kapitány kissé speciális felkészülést tartott a hétvégén, ugyanis először 11, majd vasárnap további öt játékossal kiegészülve gyakorolt, ugyanakkor Hollandiába már egy olyan keret utazik, amely a szombati Bajnokok Ligája- és Eurokupa-mérkőzéseken szerepelt csapatok pólósaiból áll össze.
    "Nehéz mérkőzésen, de győzni szeretnénk Hollandiában, ez jó bemutatkozás lenne a világligában" - mondta vasárnap a szövetségi kapitány a BVSC uszodájában rendezett sajtónyilvános edzésen, ahol a leginkább fiatalokból álló keret Kanadával játszott barátságos mérkőzést. "Ezek a játékosok másfél hónappal ezelőtt már dolgoztak velem, a kanadai csapat nagyon jó kis mérce nekik."
    A tréner hozzátette, a végcél a nyári barcelonai Európa-bajnokság, így a világligában - amelyben a hollandok mellett a spanyolokkal játszik majd a csapat - inkább a tapasztalatgyűjtés a cél.     "Szeretnénk természetesen itthon és idegenben is jó meccseket játszani, folyamatosan be fogom vetni a fiatalokat" - jegyezte meg Märcz Tamás.
    A szövetségi kapitány hangsúlyozta, szeretné, ha a június közepén kezdődő Eb-felkészülésre már összeállna a csapat:
    "A keretet egyelőre keresgélem, de az a cél, hogy a munkában is tudjunk haladni. Ez a mostani, a hollandiai az első tétmeccse egy megfrissült válogatottnak, s ugyan vannak olyan hiányzók, akik lehet, hogy bevethetők lesznek, jó lenne, ha picit fiatalodna a csapat, s meghívottak bizonyítanák, képesek átvenni az idősebbek szerepét."
    A férfiaknál a világligában a szuperdöntőben Európát négy csapat képviseli, a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó