Emma napja van. | 2024.04.19

Balog Zoltán: minden napra akad egy-egy biztató eredmény

2017-12-02 17:05:01

Minden napra akadna egy-egy jó hír, egy-egy biztató eredmény, egy új fejlesztés, egy megnyíló lehetőség. A mögöttünk lévő közel nyolc év "eredményei kezdenek beérni" - mondta az emberi erőforrások minisztere a szombaton több megyei napilapban megjelent interjújában.

    A nyugdíjak vásárlóereje az elmúlt években csaknem 10 százalékkal nőtt. Jövőre 3 százalék a tervezett infláció, így a nyugdíjemelés is 3 százalék lesz. Az emelt összegű nyugdíjat már januárban megkapják a nyugdíjasok. Sőt, akik 2017 előtt mentek nyugdíjba, azoknál 3,8 százalékos az emelés - közölte Balog Zoltán.
    Az idősek megbecsülése is a mindennapok része. Ezért kapnak nyugdíjkiegészítést, Magyarország történetében először nyugdíjprémiumot és Erzsébet-utalványt - tette hozzá.
    Elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumához jellemzően olyan területek tartoznak, amelyeken nehéz gyors sikereket elérni, a legtöbb területen mégis sikerült. Az egészségügyi és szociális szférában dolgozó 190 ezer ember felháborítóan keveset keresett, miközben elvárták tőlük az áldozatos, kemény munkát. Ezt a rossz gyakorlatot váltotta fel béremelések sora.
    "Az egészségüggyel kapcsolatos álhírgyártás a virágkorát éli." Ezzel szemben a rendszerváltás óta nem volt ilyen széles körű és nagymértékű béremelés az egészségügyben: 2013-2017 között a nemzetgazdaság egészében az orvosoknál és az egészségügyi szakdolgozóknál volt a legnagyobb a fizetésemelés - mutatott rá a miniszter.
    A tanárhiánnyal kapcsolatos "lejárató szándékú hírgyártás" kapcsán a miniszter arra mutatott rá: ma mintegy kétezerrel több tanár dolgozik a pályán, mint 2010 előtt.
    "A politikai bírálatokat ebben az ügyben éppen azért tartom abszurdnak, mert a most huhogók felelősek azokért a rossz adottságokért, amelyeket nagyon nehéz és időigényes megváltoztatni" - tette hozzá.
    A tanárképzésben már látszanak az eredmények: az elmúlt évhez képest idén 30 százalékkal többen jelentkeztek tanárnak. Míg a baloldal iskolákat zárt be, "mi építünk és bővítünk" - mondta az emberi erőforrások minisztere.
    Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvet. Az óvodáskorú gyerekek 85
százaléka napi háromszor kap ingyen enni, az általános iskolákban minden második gyermek ingyen eszik. 
    Magyarország jövője azon múlik, hogy csak nagyvárosi létben fogunk gondolkodni, vagy pedig a helyi közösségek, a vidéki életforma megkapja az esélyt, hogy ne csak fennmaradjon, hanem vonzó is legyen. A csok már most is javítja a vidék megtartóerejét, de még jobban kellene megoldást kínálnia - mondta Balog Zoltán.
    Arra a kérdésre, hogy gyakorolja-e még eredeti hivatását, a református lelkészi szolgálatot, Balog Zoltán elmondta: az egyház belső rendje szerint szüneteltetnie kell lelkészi szolgálatát annak, aki országgyűlési képviselő. Viszont fenntarthatom a "lelkészi jellegemet".