Emma napja van. | 2024.04.19

Török puccskísérlet - A légierő több tucat tagja ellen adtak ki elfogatóparancsot

2017-11-30 11:20:00

 

 A török légierő 66 tagja ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön a török Eskisehir tartományban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

 

    Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016. júliusi katonai hatalomátvételi kísérlettel. Azt állítja, hogy a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe, és azon belül is különösen a légierőbe. Gülen következetesen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.
    A gyanúsítottak között vannak jelenleg is aktív katonák és pilóták, valamint olyan emberek, akik a gülenista mozgalmon belül a török katonák állítólagos "tanítómesterei" voltak.
    2016. július 15-ének éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az egyik Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Recep Tayyip Erdogan államfő az utcára szólította a lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.
    Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret - köztük katonákat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a gülenista hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a mozgalom feltételezett tagjait is.
    Szerdán 360 ember, köztük 333 katona és 27 "tanítómester" ellen adtak ki elfogatóparancsot Isztambulban hasonló indokkal.
    A török védelmi minisztérium legutóbbi adatai értelmében eddig - 150 tábornokot és 4630 tisztet beleértve - a haderő 8570 tagját küldték el állásából a hálózattal kapcsolatos gyanúk miatt.

 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó