Gedeon napja van. | 2024.03.28

Mikola: folytatnunk kell a harcot az antiszemitizmus minden formája ellen

2017-11-29 16:08:14

Folytatnunk kell a harcot az antiszemitizmus minden formája ellen, kötelességünk mindent megtenni azért, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását és vállalhassa etnikai identitását - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) konferenciáján szerdán Budapesten. 

    Mikola István a Biztonságban vannak-e az európai zsidók? Kihívások az európai migrációs válság és a fundamentalista iszlám terrorfenyegetettség tükrében címmel rendezett konferencián hangsúlyozta: Magyarország a migrációs válság idején is biztonságos hely maradt, és biztonságos otthona a zsidó közösségnek is.
    Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Európa ma gazdag, de gyenge, ráadásul képtelen felismerni gyengeségét és fellépni ellene. Számos nyugat-európai ország ahelyett, hogy a keresztény-zsidó értékekre támaszkodva megerősítené identitását, eldobni készül mindazt az értéket, amelynek évszázadokon keresztül ellenállóképességét köszönhette - mondta.
    Kiemelte: a jelenséggel párhuzamosan erősödik az antiszemitizmus, különösen rossz a helyzet az Amerikai Egyesült Államokban és a nyugat-európai nagyvárosokban.
    Latorcai Csaba hozzátette: az antiszemitizmus növekedése mellett a terrorcselekmények gyakorisága is aggasztó, a terrortámadások alig több mint egy év alatt 415 ember életét követelték.
    A nap mint nap jelentkező elrettentő példáknak arra kellene ösztönözniük valamennyi európai döntéshozót, hogy felelős körültekintéssel tegyen meg mindent az ilyen cselekedetek megakadályozása érdekében - jegyezte meg a helyettes államtitkár.
    Mint mondta, a magyar kormány ezt a felelősséget vállalva épített kerítést a déli határra, és döntött a jogi határzárról, amellyel megakadályozta, hogy kétes személyazonosságú illegális bevándorlók lépjenek az Európai Unió területére.
    Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a TEV alapításának ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián arról beszélt, az alapítványt az a felismerés hívta életre, hogy a zsidó közösség nem várhat mások védelmére, ha nem áll ki önmagáért.
    Ugyanakkor az alapítók szeme előtt lebegett az is, hogy bár a felelősséget mindenekelőtt magukért kell vállalniuk, az első lépések megtétele után kereshetik az együttműködő támogatást, és ha keresik, meg is fogják találni.
    Azt is tudták - tette hozzá Köves Slomó -, hogy cselekvésük "nem merülhet ki protestálásban vagy sértődött demonstrálásban".
    A vezető rabbi a TEV öt év alatt elért eredményeiről szólva elmondta, hogy bevezették a magyarországi antiszemita gyűlöletcselekmények rendszeres, havi monitorozását, valamint az antiszemita társadalmi attitűdök éves, reprezentatív kutatását.
    Úgy fogalmazott: a TEV felállított egy "bivalyerős jogi csapatot, amely 5 év alatt 87 jogi eljárást vitt végig Magyarországon, és Magyarországgal kapcsolatban az Egyesült Államokban". 
    Kezdeményeztek négy, az antiszemitizmus leküzdéséhez nélkülözhetetlen jogszabály-módosítást, együttműködést alakítottak ki a bírósággal, a Belügyminisztériummal és a rendvédelmi szervekkel. Tovább szakmai oktatási és továbbképzési programokat kezdeményeztek és indítottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendvédelmi képzésében, tananyagot dolgoztak ki a rendőrtovábbképzésre, valamint a bírók, ügyészek képzésére, és a középiskolások körében is indítottak oktatási programot. 
    Andrew Baker, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja arról beszélt, hogy nagyra értékeli azoknak a kormányoknak a kiállását, amelyek zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmussal szemben, főleg, ha a szavakat tettek is követték. 
    Biztatónak nevezte, hogy egyre több országban tartják fontosnak, hogy megemlékezzenek a holokausztról. 
    Hozzátette: ez hosszú folyamat, és különösen nehéz helyzetben vannak azok az országok, ahol a kommunizmus évtizedei késleltették a szembenézést a múlttal. 
    Andrew Baker kiemelte: Magyarország sokat tett az antiszemitizmus visszaszorításáért és a méltó emlékezésért, a siker azonban még nem teljes, hiszen sok a közbeszédben megjelenő ellentmondás és a bizonytalanság a zsidó közösségben.