Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: technikai hiba okozhatta az eltűnt argentin tengeralattjáró balesetét

2017-11-24 10:34:35

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint valószínűbb, hogy technikai meghibásodás okozta az eltűnt argentin tengeralattjáró balesetét. Kaiser Ferenc, az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta: a hajótest összeroppanhatott és a tengerészek vélhetően azonnal életüket vesztették a balesetben.

    A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró - amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel - november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából a támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé. Utoljára két nappal később a San Jorge-öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, azóta semmit nem lehet tudni róla.
    Az NKE docense elmondta: az argentinok által segítségül kért, bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetének (CTBTO) elemzése szerint az eltűnés napján is impulziós hanghullámot rögzítettek. Ez azt jelenti, hogy a tengeralattjáró összeroppant. Ez arra utal, hogy vagy megsérült és betört a víz, vagy emberi, de inkább műszaki hibából adódóan túl mélyre süllyedt a tengeralattjáró.
    Kaiser Ferenc megjegyezte azt is, hogy a nagy flották - például az anyagfáradásból adódó baleset lehetősége miatt - 30 évnél idősebb egységeket nem tartanak szolgálatban, hanem inkább lebontják azokat.
    Ezt az argentin tengeralattjárót először 1983-ban bocsátották vízre. 2003-ban elkezdték javítani, de pénzhiány miatt az egyévesre tervezett javítás öt évig tartott. Ez sem tett jót a szerkezetének - jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: egy pénzügyi okokból nem tisztességesen végrehajtott karbantartás után állt szolgálatba a tengeralattjáró.
    Kaiser Ferenc kitért arra is: ha megtalálják a tengeralattjárót, onnantól számítva is 2-3 nap, amíg megérkezik a mentőfelszerelés. Így a szakértő szerint most már biztosan kimondható, hogy a tengeralattjáró legénysége tagjainak - ha nem haltak meg a balesetben - nincs esélyük a túlélésre.