Gedeon napja van. | 2024.03.28

Novák: csaknem három milliárd forintot fordítanak a kapcsolati erőszak áldozatainak segítésére

2017-11-24 09:43:14

Csaknem három milliárd forintot fordítanak kifejezetten arra, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak segítséget nyújtsanak - emelte ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

    Az államtitkárt, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársát annak kapcsán kérdezték, hogy idén is meghirdették a Vedd észre, ha valami nincs rendben! című kampányt a kapcsolati erőszak ellen.
    A most szombati, a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja kapcsán az államtitkár kiemelte: a világnapok alkalmat teremtenek arra, hogy egy-egy fontos téma a közbeszéd középpontjába kerüljön. Novák Katalin kiemelte azt is, fontos, hogy a média ne szenzációhajhász módon számoljon be a kapcsolati erőszakkal összefüggő esetekről. Megjegyezte, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ajánlása szerint az ilyen témájú híreknél fel kell tüntetni azt az elérhetőséget is, ahol az áldozatok segítséget tudnak kérni.
    Az államtitkár azt mondta: most arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy van segítség, van hova fordulni.
    Novák Katalin beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban úgynevezett titkos menedékházat, krízisközpontot hoztak létre. Egy új fejlesztési forrásnak köszönhetően kríziskezelő ambulanciákat is nyitnak majd, ahol segítséget kérhet, aki azt érzi, valami nincs rendben a kapcsolatában.
    Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a hatékony fellépéshez nagy szükség van a "terepen" dolgozók munkájára, segélyszervezetekre is. Novák Katalin felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mint mondta: azt szeretnék, hogy minél szélesebb körben - többek között szociális munkások, pedagógusok, rendőrök - kapnának speciális tudást, amellyel felismerik a bajt és tudnak segíteni.
    Rácsok Balázs, az ökumenikus segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója elmondta, hogy a kormányzati támogatással egyre több területen tudnak segíteni. A segélyszervezet három krízisambulanciát fog működtetni. Rácsok Balázs is kulcsfontosságúnak nevezte, hogy beszéljenek a témáról. A megelőzés segítésére országszerte szervez fórumokat a segélyszervezet - mondta el az M1-en.