Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: a baloldal megszavazta a korábban letagadott kötelező kvótát 

2017-11-19 19:30:00

A Fidesz szerint a magyar baloldal azt a kötelező betelepítési kvótát szavazta meg az Európai Parlamentben, amelynek tervét korábban többször teljes egészében letagadta.   

    Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke, frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a brüsszeli döntést Soros György szövetségesei készítették és fogadták el a Soros-terv végrehajtásának nagyon fontos részeként.
    Kiemelte, az ellenzéket az ország biztonsága és szuverenitása helyett csak a jövő évi választáson történő hatalomba kerülés érdekli. Ennek pedig a "Soros-terv teljesítése a záloga, hiszen innen kapják a finanszírozást, a politikai napirendet" - hangsúlyozta Németh Szilárd, hozzátéve, a "hazai ellenzék, Gyurcsánytól Vonáig a hatalomért és a pénzért bármire képes".
    A Fidesz alelnöke szerint "az ellenzékre a magyar emberek nem számíthatnak, az ellenzék nem magyar érdekeket, nem a magyar emberek akaratát képviseli".
    Példaként említette, hogy Niedermüller Péter, Molnár Csaba (mindketten DK), Szanyi Tibor (MSZP) és Jávor Benedek (Párbeszéd) semmibe vették a magyar emberek érdekeit, akaratát az Európai Parlamentben.
    Az Európai Unióban ugyanis Magyarország az egyetlen tagállam, amely a kérdésben kikérte az emberek véleményét: 2015-ben egy nemzeti konzultáción, a következő évben egy népszavazáson, az idén pedig egy már lezárult és egy még tartó nemzeti konzultáción - fejtette ki.
    Németh Szilárd úgy fogalmazott, az ellenzéki szövetség kovásza a Soros-terv. A kormánypárti politikus ennek bizonyítására lejátszott egy videóösszeállítást, amelyen - a már említett DK-s politikusok mellett Ujhelyi István (MSZP) is tagadta a kötelező kvóta tervét, Vona Gábor (Jobbik) pedig azt mondta, egy pár ezer fős kvótáról lehet gondolkodni. Felidézte továbbá, hogy a szocialista pártból Tóth Bertalan, Molnár Gyula és Kunhalmi Ágnes is tagadta a kötelező kvóták tervét. 
    Márpedig van terv felsőkorlát nélküli, állandó kötelező kvótára - jelentette ki, megjegyezve, azt egy olyan matematikai képlet alapján határoznák meg, amely az előző évi illegális bevándorlás mértéke mellett a tagállamok GDP-jét és lakosságát veszi figyelembe.
    Németh Szilárd aláhúzta, mindezt a "családegyesítésnek álcázott szöveggel" támogatnák, lehetővé téve, hogy az illegális bevándorlók igazolás nélkül hivatkozzanak családi kapcsolataikra.
    A kormánypárti politikus szerint a Soros-terv célja, hogy Magyarországot "bevándorlóországgá", Európát pedig "bevándorlókontinenssé" tegyék, Európa teljes identitásának, népességének, vallási és kulturális közösségének megváltoztatásával, a hagyományok semmibe vételével.
    A Fidesz ezzel szemben mindenhol a magyar emberek érdekeit tartja a legfontosabbnak, továbbá nem akarja, hogy Magyarország "bevándorlóországgá" változzon, ezért hangsúlyozza a külső határok védelmét, valamint ezért kéri az embereket a nemzeti konzultációs ívek kitöltésére - fejtette ki.
    Németh Szilárd kérdésre válaszolva elmondta, a kötelező kvóta kérdésében az Európai Néppárt azon tagjaira sem lehet számítani, akik a Soros-tervet hajtják végre.
    "Kutyából nem lesz szalonna, bármekkora is az erőlködés" - válaszolta a Fidesz alelnöke a Jobbik politikájára vonatkozó kérdésre válaszolva, majd hozzátette, az ellenzéki párt "pénzért, hatalomért bármire, bárkivel, bármikor".