Gedeon napja van. | 2024.03.28

Emeli Sandé jövő februárban a Sportarénában ad koncertet

2017-11-18 11:59:00

A magyar fővárosban ad koncertet Emeli Sandé világhírű brit soul és R&B énekes, dalszerző február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában - közölte a szervező Broadway Event és Multimedia Organisation pénteken az MTI-vel.

    A 30 éves előadó három év után tér vissza Magyarországra, ahol 2015 júliusában a VeszprémFesten adta első koncertjét. 2012-ben megjelent lemeze, az Our Version of Events az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban elkelt debütáló albuma lett és két kategóriában is megkapta a Brit Awardsot.
    Emeli Sandé gyermekkora óta zongorázik, énekel, és már 11 évesen megírta első dalát. Ennek ellenére az orvosi egyetemre jelentkezett, a tanulás mellett klubokban zongorázott és énekelt. Találkozott a producer-szerző Naughty Boyjal, akivel közösen is írtak dalokat. A nagyközönség 2009-ben, a rapper Chipmunk Diamond Rings című felvételén találkozhatott vele először, a zeneipar is ekkor figyelt fel rá, szerződést kapott, és úgy döntött, felfüggeszti tanulmányait.
    Első önálló kislemeze 2011 augusztusában jelent meg Heaven címmel. Közreműködött Professor Greennel a Read All About It, a Labyrinth zenekarral pedig a Beneath Your Beatiful című dalban. 2012-ben jelent meg önálló albuma, az Our Version of Events, amely elsöprő sikert aratott: több héten állt a listák első helyén, az anyagról a Daddy, a My Kind of Love és a Next to Me is hatalmas sláger lett. Ugyanebben az évben fellépett a londoni nyári olimpiai játékok nyitó- és záróünnepélyén.
    Második stúdiólemeze, a Long Live the Angels 2016-ban jelent meg, és a második helyen startolt az Egyesült Királyságban kiadott albumok listáján. Idén ismét őt választották a legjobb brit női szólóelőadónak, így már négy Brit Awards díj birtokosa, ráadásul II. Erzsébet királyné a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) címet adományozta neki.
    Írt már dalt Cher Lloydnak, Alicia Keysnek, Tinie Tempah-nak, Rihannának és Leona Lewisnak is. Mély mondanivalójú dalszövegeit csodálatos hangja teszi teljessé, lenyűgöző jelenség a színpadon.