Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tíz évet kapott az idős balástyai asszonyra tanyáját rágyújtó férfi

2017-11-17 13:11:48

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a férfit, aki 2015-ben rágyújtotta nádfedeles tanyáját egy bent alvó idős balástyai asszonyra.

    A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a most 25 éves férfit.
    A vádlott, aki korábban több alkalommal gyújtogatott, és akit a tűz látványa elbűvölt, 2014 tavaszán a Csongrád megyei község külterületén több helyen is felgyújtotta a nádast. 
    2014. március 21-én a lakóhelyétől mindössze 300 méterre lévő - a későbbi sértett tulajdonában lévő - ingatlan udvarán lévő melléképület nádtetejét gyújtotta meg. Az épület teljesen leégett, és egy ott tartott gázpalack is felrobbant.
    A vádlott ezután is folytatta a gyújtogatást, április 28-án este ismét a 84 éves asszony otthonához ment. Mivel egy hónappal korábban nem nézte végig, ahogy a melléképület leég, elhatározta, a főépületet gyújtja föl. Bár tudta, hogy az asszony ilyenkor már alszik és egy gázpalackot is tárol a házban, meggyújtotta a nádtetőt. Ezután hazaindult, ahonnan látta, az egész tetőzet lángokban áll. Előbb elindult lefeküdni, majd meggondolta magát, szólt a vele lakó szüleinek, és együtt indultak a lángoló tanyához.     Egy másik szemtanú értesítette a tűzoltókat, akik éjjel eloltották a tüzet. Közben az idős asszonynak sikerült kimenekülnie a házból.
    A férfi, hogy elterelje magáról a gyanút május 2-án a szülei házának melléképületében tárolt négy köbméter tűzifát gyújtotta föl.
    A táblabíróság döntésével enyhített a vádlottra első fokon kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatán. Hegedűs István tanácsvezető bíró kifejtette, nem indokolt, hogy az első bűntényes fiatal vádlott a legkeményebb bűnelkövetői réteggel találkozzon a fegyházban.