Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: a karácsonyi rendezvények célpontok lehetnek

2017-11-16 12:11:52

Az európai karácsonyi rendezvények kiemelt célpontjai lehetnek az Iszlám Állam terrorszervezetnek - vélekedett Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. 

    Kifejtette: azzal párhuzamosan, hogy az Iszlám Állam visszaszorul a közel-keleti térségben, a veszély Európa vonatkozásában hatványozódik. Mint mondta, az Iszlám Államnak elemi érdeke, hogy a közeljövőben bizonyítsa, továbbra is potens, hatékony terrorszervezet.
    A szakértő egyetértett azzal a feltevéssel, hogy bár az Iszlám Állam területeket veszített, híveket nem, és volt ideje, hogy felkészüljön egy ilyen negatív forgatókönyvre. Az elmúlt két évben lehetősége volt arra, hogy számolatlanul telepíteni tudjon terrorista sejteket a világ bármely pontjára, legfőképpen Európába - jegyezte meg. 
    Horváth József úgy vélte, Magyarország még mindig kivételezett helyzetben van, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a biztonsági szervek "lazíthatnának", így idén is arra kell számítani, hogy időről időre járőrökkel, a terrorelhárítás embereivel találkoznak az emberek az utcákon.