Auguszta napja van. | 2024.03.29

A Magosz mind a 19 megyében meggyőző eredménnyel nyerte meg az agrárkamarai választást

2017-11-04 08:46:00

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) mind a 19 megyében meggyőző eredménnyel nyerte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyeiküldött-választását - tájékoztatta a NAK elnöke péntek este az MTI-t.
Győrffy Balázs ismertette: 47 394-en éltek szavazati jogukkal, ez mintegy 13,13 százalékos részvételi arány, amely jóval magasabb a 2013-asnál. Ez nagyon komoly felhatalmazás európai összehasonlításban is - hangsúlyozta, példaként említve, hogy Lengyelországban 2,8 százalék volt a részvétel a kamarai választáson.

    Közölte: a leadott szavazatokból 45 563 volt érvényes, ezek 88,36 százalékát a Magosz és szövetségesei által alkotott lista kapta. Úgy fogalmazott: óriási felhatalmazást kaptak a tagságtól a következő öt évre, és úgy gondolják, ez a visszaigazolása annak a munkának, amelyet az elmúlt időszakban végeztek.
    Hozzátette: meg kell köszönni az ellenfélnek, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) is, hogy korrektül végigvitte ezt a kampányt. A MOSZ 5311 szavazatot kapott.     Mint mondta, szándékuk, hogy azokat is képviseljék, akik otthon maradtak, vagy akik nem a Magosz listájára szavaztak.
    Győrffy Balázs megköszönte a kormánynak azt a támogatást, amelyet a vidék kapott az elmúlt években, és hozzátette: bízik benne, hogy a jó kapcsolat a továbbiakban is fennmarad.    
    A NAK megyeiküldött-választást tartott pénteken, a választásra jogosult 360 ezer kamarai tag a lakóhelye vagy a székhelye alapján kijelölt szavazási körzetközpontban adhatta le voksát a megyei küldöttjelöltek neveit tartalmazó zárt listára. Az érdekképviseleti szervek közül a Magosz 17 támogató szervezettel közösen mind a 19 megyében, a MOSZ pedig 9 megyében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - adott le megyei kamarai küldöttgyűlési küldöttjelölti listákat.
    A tervek szerint az Országos Kamarai Választási Bizottság hétfőn ülésezik és hirdeti ki az agrárkamarai megyeiküldött-választás eredményét.
    Az alakuló megyei küldöttgyűléseket 2017. november 23-25. között tartják, a megyei küldöttek megválasztják az országos küldötteket és a megyei tisztségviselőket.
    Az alakuló megyei küldöttgyűlésen a megyei tisztségek betöltésére a javaslatot a megyei küldöttek választása során nyertes listát állító jelölő szervezet jogosult megtenni.
    Az országos tisztségek betöltésére az országosan legtöbb nyertes megyei küldöttlistát állító jelölőszervezet tehet javaslatot, az alakuló országos küldöttgyűlést 2017. december 20-án tartják.